10 éve töretlen sikerrel – idén is várják a fiatalokat a honvédelmi táborok

13:39 | Babcsák Dóra

Idén már tizedik alkalommal szervezi meg nyári honvédelmi táborait a Magyar Honvédség, amely az évek során az egyik legnépszerűbb ifjúsági programmá nőtte ki magát. Békés vármegyében idén három különböző tematikájú táborral várják az érdeklődőket. A program sikerét jól mutatja, hogy minden évben sok a visszatérő táborozó, miközben folyamatosan érkeznek az újak is. 

A kezdeményezés eredetileg a katonák gyermekeinek nyári elfoglaltságát célozta meg, mára azonban teljesen nyitottá vált, hiszen bárki jelentkezhet, aki szeretné kipróbálni magát a honvédelmi élet különböző területein. 

Idén nyáron összesen 109 tábor várja a 12 és 19 év közötti fiatalokat országszerte. A korosztályokat differenciáltan kezelik, így mindenki a saját életkorának és fizikai felkészültségének megfelelő programban vehet részt. A legtöbb tábor bentlakásos, ötnapos turnusokban zajlik hétfőtől péntekig, teljes ellátással.

– Abszolút nyitott a tábor, bárki jelentkezhet és kipróbálhatja magát a különböző területeken, és nagyon sokféle tematikával várjuk a fiatalokat. Igyekszünk minden olyan területet érinteni, ami a honvédségben megtalálható. Nagyon széles ez a skála, illetve a fiataloknak izgalmas, hasznos és főleg interaktív programokat tudunk szervezni – fogalmazott Baczkó Bernadett főhadnagy, a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred honvédelmi-nevelési referense.

 

 

A kínálat rendkívül széles: a klasszikus, úgynevezett kalandortáborok mellett a résztvevők kipróbálhatják magukat többek között kibervédelem, drónkezelés, búvárkodás vagy éppen vitorlázás területén is. 

Békés vármegyében idén három tábor is lesz, ahol különösen a sportos irányvonal kapott hangsúlyt. Ezek közül kiemelkedik a szablyavívás tematikájú „Viharpengék” honvédelmi tábor, amely június 29. és július 3. között várja az érdeklődőket. A résztvevők nemcsak a vívás alapjaival ismerkedhetnek meg, hanem betekintést nyerhetnek a katonai fegyelem és csapatszellem világába is. 

Szarvason egy sportközpontú tábor várja a 12-14 éves korosztályt, míg szintén Békéscsabán augusztus 10. és 14. között egy különleges vitorlázórepülő tábor is helyet kap a programban a 17-19 évesek számára. A fiatalok nemcsak a levegőben szerezhetnek élményeket, hanem megismerhetik a repülés helyi hagyományait, amelyek egészen Kvasz Andrásig nyúlnak vissza. 

 

 

A táborokban minden esetben szakképzett pedagógusok, katonai szakemberek és egészségügyi személyzet felügyeli a fiatalokat a biztonságos és élményekben gazdag programok érdekében. 

A jelentkezés online történik a honvedelmitabor.hu weboldalon, ahol a fiatalok és szüleik korosztály, tematika és időpont szerint is könnyedén kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbb tábort.

A szervezők célja továbbra is az, hogy a résztvevők ne csak jól érezzék magukat, hanem hasznos, gyakorlati tudással és maradandó élményekkel térjenek haza. 

További programok »

Friss hírek

Milyen gyümölcse lesz ennek? Fagyveszélyes éjszaka előtt állunk

A tavaszi fagyok a klímaváltozás miatt egyre korábban, gyakran rügyfakadás és virágzás idején érik a növényeket, jelentős, akár 30 százalékos terméskiesést okozva a gyümölcsösökben. Békésben is érezhető ez a negatív hatás, az időjárás előrejelzés sem túl sok jót ígér a következő napokra.
15:07
FEL