Egyre többen jelentkeznek szakgimnáziumból szakirányú felsőoktatásra

2019. február 16. 09:14 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Két nappal később, azaz február 17-én, vasárnap éjfélig jelentkezhetnek a továbbtanulni vágyók a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. Ahogy arról már beszámoltunk, az Oktatási Hivatal arról tájékoztatta az érintetteket, hogy nem csak a jelentkezési határidőt tolták ki technikai okok miatt, hanem a hitelesítési határidő is módosult.

 

 

Fluidumkitermelő technikusként jó pontszámmal szinte egyenes az út a mérnöki képzésre Tóth Alexa számára, hiszen az országban csupán két helyen – Békéscsabán és Nagykanizsán – képeznek folyékony és gáz-halmazállapotú ásványkincsek kitermelésével foglalkozó technikusokat.

– Az osztálytársaim nagyjából 90 százaléka olaj- és gázipari mérnök szeretne lenni és be is adta már a jelentkezését, valamint a legtöbb ismerősöm  a többi szakon is jelentkezett már felsőoktatási intézménybe – mondta el Tóth Alexa, a BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnázium és Kollégium végzős tanulója.

Az intézmény igazgatóhelyettese elmondta, hogy diákjaik elsősorban a technikusi évfolyam elvégzését követően jelentkeznek a szakirányú felsőoktatásba, de egyre nagyobb arányban vannak azok is, akik a 12. évfolyam után felvételiznek.

– Egyre többen jelentkeznek a szakirányú felsőoktatásba és egyre nagyobb az érdeklődés a szakgimnáziumi képzések iránt is, amelyek a mérnökök számát növelhetik a továbbiakban – emelte ki Csicsek Annamária.

A Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Karának intézetvezetője már arról beszélt, hogy a jelentkezők ebben az időszakban folyamatosan érdeklődnek telefonon és személyesen a karon az induló szakokról. Mint mondta, a jelentkezőknek érdemes előre kiszámolniuk a tovább tanulás költségeit.

– Számolják ki, hogy mennyibe kerül az élet máshol és azt is, hogy helyben mekkora költségeket ró a családra a képzés. Emellett számításba kell venni azt is, hogy milyen lehetőségei vannak helyben és más városban a hallgatónak. Ez alatt azt értem, hogy például nálunk is van Erasmus lehetőség nemzetközi tanulmányokat folytatni és lényegesen egyszerűbb bejutni a mi intézményünk programjában – hangsúlyozta Dr. Árpási Zoltán egyetemi docens, Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Karának intézetvezetője.

A felvi.hu honlapon, az E-felvételin keresztül leadott jelentkezéseket február 22-ig kell hitelesíteni Ügyfélkapun keresztül vagy az E-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt adatlappal, amelyet az Oktatási Hivatalnak kell elküldeni postán.

További programok »

FEL