Egyre több diák hagyhatja ott az iskolát Észak-Magyarországon

A hazai iskolaelhagyók aránya 2012-höz képest 0,4 százalékponttal emelkedett, miközben az uniós átlag csökkent.

Egyelőre nem csökken a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon: az Európai Unió tagállamai között a hetedik helyen szerepel hazánk. 2017-ben az unióban a diákok 10,6 százaléka hagyta el végzettség nélkül az iskolát, Magyarországon pedig a tinik 12,2 százaléka döntött úgy, hogy kilép a közoktatásból.

A hazai iskolaelhagyók aránya 2012-höz képest 0,4 százalékponttal emelkedett, miközben az uniós átlag csökkent– derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Magyarországon a leszakadók aránya a lányoknál magasabb, mint a fiúknál, az EU-ban viszont ez épp fordítva van.

A korai iskolaelhagyás veszélye miatt az Oktatási Hivatal (OH) folyamatosan figyeli a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulókat.
A 2017–18-as tanévben az általános iskolások között az Ózdi és a Záhonyi járás adatai a legmagasabbak, mindkét területen a diákok több mint 36 százaléka, Ózd térségében 800 tanuló, Záhony térségében pedig 304 diák veszélyeztetett a lemorzsolódásban. Ez a szám az előző tanévhez képest Ózdon száz fővel csökkent, Záhonyban pedig több mint száz diákkal nőtt.

Fotó: Oktatási Hivatal, VG-grafika

A június közepén záruló tanévben a gimnazisták között a Kemecsei, a Nyíradonyi és a Mezőcsáti járásban 20 százalék körüli volt azon tanulók aránya, akiknek a tanulmányi átlageredménye közepes teljesítmény alatti vagy a megelőző tanévi átlageredményéhez képest legalább 1,1 mértékű romlást mutatott. Az adatok szerint ők azok a diákok, akiknél előfordulhat, hogy a tanköteles korhatár előtt, vagyis 16 éves koruknál fiatalabban hagyják ott az iskolát – derül ki az OH adataiból.

A lemorzsolódás miatt veszélyeztetett tanulók aránya a közoktatásban, megyei bontásban Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legmagasabb, átlagosan 14–16 százalék között van. Az iskolaelhagyás miatt legkevésbé veszélyeztetett diákok pedig Pest és Győr-Moson-Sopron megyében élnek.

Az OH legfrissebb adatai szerint a 2017–18-as tanévben 18,8 ezer diák ismételt évet, ami az összes közoktatásban tanuló tini 2,5 százaléka. A legtöbben kilencedikben buktak meg, több mint 7547-en, a legkevesebben tizenkettedikben kaptak elégtelent év végén, összesen 665-en. Az összes évismétlő számában az előző tanévhez képest némi javulás tapasztalható.
A 2016–17-es tanévben ugyanis 20,6 ezer tanuló, a diákok 2,7 százaléka járta újra valamelyik osztályt. A legtöbben általában matematikából, történelemből, magyar nyelv és irodalomból, valamint szakmai gyakorlatból kaptak egyest.

Forrás: Világgazdaság

Megosztás:

Címke: , ,