– Azt látom, egyre több, többgenerációs család él együtt: csak nem házban, hanem panellakásban. Vajon a történelem ismétli önmagát?
– Nagyon más a karaktere ennek a történetnek. Ráadásul két párhuzamos jelenség zajlik. Az egyik, hogy az életkezdés időszaka nagyon kitolódik; megnőtt a tanulási idő. 20-30 évvel ezelőtt, 18-20 esztendős korban a fiatalok leváltak a családról és önálló életet kezdtek építeni. Manapság a középiskolát is később fejezik be és az egyetemet is később kezdik el, ráadásul nem három-öt év alatt szerzik meg a diplomát. Vagyis sokkal később indul el az önálló életnek az a szakasza, amikor az ember már saját jövedelemmel rendelkezik.
Másrészt ez fizikailag sem működik, ugyanis az a pici fizikai tér olyan kompromisszumokat követel, amit nagyon kevesen tudnak csak megkötni. A régi, több generációs udvarházakban jobban elfértek, mindenkinek megvolt a maga része, és természetes volt az is, hogyha az édesanyám főz, akkor segítek neki. Nem gondolnám, hogy ez lesz a jövő. Azonfelül a tartós párkapcsolat kialakulását is nagyban akadályozza, a családalapítást pedig szinte kizárja a „önálló fészek” hiánya.
– Miképp néz ki mindez kicsit konkrétabban, mondjuk Békéscsabáról nézve?
– Miután a városban nem túl erős a felsőoktatás, így az érettségit követően elmennek a továbbtanuló diákok, s noha formálisan még a szülői házban is laknak, de egy nagy egyetemi központban élnek, közülük sokan később már nem is jönnek vissza. Őket tehát nem érinti az „anyahotel” jelensége. Akik pedig hazajönnek vagy itthon maradtak a szakmaszerzés után, saját erőből általában nem tudnak leválni a családról. Más lehetőség hiányában tehát vagy otthon maradnak, vagy a család segítségére támaszkodva válnak le, miként ez az út marad többnyire azok számára is, akik az egyetemi városukban maradnak vagy elköltöznek itthonról.
– Van olyan ismerősöm, aki törleszti a BMW-je részleteit, de az édesanyjával él.
– Ez azért van, mert a mai világban az emberek (és főleg a fiatalok) számára az aktuális, napi fogyasztás sokkal fontosabbá vált: szinte minden áron el akarják érni vagy legalább meg akarják közelíteni azt az életformát, amit az „elfogadott” mintákban látnak, az öltözködésben, a szolgáltatások igénybevételében, a szabadidő eltöltésében, a mindennapokban is nélkülözhetetlenné váló, nagyobb értékű eszközökben. Vagyis a folyó jövedelemből nagyon sokat visz el a napi fogyasztás, ami pedig azt eredményezi, hogy nem marad forrás a saját lakás feltételeinek előteremtése. Ez a fogyasztói magatartás amúgy is a takarékoskodás, a hosszú távú gondolkodás ellen hat. Ha valaki saját lakást akar, azt mindez szinte automatikusan az eladósodás irányába löki. S amikor a hitelek olcsók, sőt, állami hiteltámogatás is kapcsolódik hozzájuk vagy pénzbeli vissza nem térintendő lakástámogatásról van szó, akkor még könnyebb rálépni erre a sok-sok kockázatot magában hordozó útra.
– Ez egy róka fogta csuka helyzet.
– Igen; és főként abból következik, hogy a jövedelmekhez, megtakarításokhoz, felhalmozott vagyonhoz képest az ingatlantulajdonhoz való hozzájutás hihetetlenül drága. Ebben persze nálunk szerepet játszik az a tradíció is, hogy mindenki azonnal saját lakást szeretne. A magasabb igényű fogyasztáshoz és a saját lakás megteremtéséhez azonban a bérek (a lassú emelkedés ellenére) nem elegendőek, a családok többsége pedig nem rendelkezik olyan felhalmozott vagyonnal vagy megtakarítással, amivel segíthetné a fiatalokat. Így marad az eladósodás vagy „anyahotel” és az abba való „beragadás”.
Sok olyan országot sorolhatnék, ahol más tradíciók jellemzőek, ahol a saját lakás megszerzését csak lényegesen későbbi életszakaszban tervezik a fiatalok. Elfogadott a bérleményben lakás, ami lehetővé teszi a mobilitás fenntartását, vagyis a könnyebb és gyorsabb településváltást is. Ez a gyakorlat persze ott működik jól, ahol széleskörű a bérelhető lakások piaca és a jövedelmek a mindennapi élet mellett a lakásbérlet kifizetését is lehetővé teszi.
Nálunk sajnos nem ez a helyzet, sem a jövedelmek, sem pedig a bérelhető lakások piacán. Ez utóbbiban ráadásul a változások éppen ellenkező irányba hatnak. Az ingatlanárak növekednek, a bérlakások piacán pedig szűkíti a kínálatot az airbnb (egy olyan online piactér, amelyen keresztül szálláshelyeket lehet lefoglalni – a szerk.) gyors terjedése. Ez a nagyobb idegenforgalommal rendelkező városokban gyakoribb, de az ingatlanok árai és a bérleti díjak Békéscsabán is emelkedtek, a piac pedig nem bővült, így a helyi jövedelmekhez képest magasak a bérleti díjak. Otthon pedig nem kell fizetni lakbért, még enni is lehet a mama kosztjából, így sok még egyedülálló fiatal számára nem nagyon adódik más lehetőség, mint otthon maradni, amibe azonban nagyon könnyű beleragadni.
– Mi lenne a megoldás?
– Ez akkor tudna megváltozni, ha egyrészt tovább emelkednének a jövedelmek és megmozdulna a bérlakás-piac. Ez utóbbi magán vagy közösségi forrásokat igényelne. Nagyon sok országban a helyi önkormányzatok által kínált szociális bérlakások jelentik a családról történő leválásban az első lépést.
– Mint a létező szocializmusban?
– A tanácsi bérlakások rendszere azért más volt, az nem átmeneti, hanem végleges megoldást jelentett, hiszen kvázi tulajdonjogot adott. A határozatlan idejű bérleti jogviszony az életvitelszerűen együttlakó gyermek számára örökölhető volt. Ez úgy működne jól, ha pörögne a bérlakáspiac. Vagyis ha valaki bekerül egy szociális bérlakásba, az nem akarna élete végéig ott maradni, ez csak az első lépés lenne, amiből anyagi erősödés, stabilabb egzisztencia után tovább léphetne egy magasabb szintű szolgáltatást nyújtó magánbérleménybe, majd saját lakásba. Az igazi áttörést tehát a közösségi lakásépítés jelentené, amit kiegészíthetne a szövetkezeti alapú lakhatás elterjedése, amire szintén vannak jó nemzetközi példák.
Békéscsaba az elmúlt évtizedekben más városokhoz képest kimondottan sokat tett ebben az ügyben; épültek szociális bérlakások, szolgálati lakások, ifjúsági garzonok, ám mégsem sikerült áttörést elérni. A még több közösségi (önkormányzati, állami, szövetkezeti) bérlakás és a magasabb bérszínvonal mellett fontos lenne a szemlélet megváltozása is. Ez utóbbi persze könnyebben menne, ha az előbbi kettőben tudnánk előrelépni.
Such Tamás
-400x225.jpg)
