Egyre népszerűbb a csok

2016. október 1. 07:58 | Mikóczy Erika

Egyre népszerűbb a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), augusztusban 16 százalékkal több igénylést fogadtak be, mint az előző hónapban, és eddig 56 milliárd forintot fordítottak támogatásra, amivel 27 ezer családnak tudtak segíteni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel.

Novák Katalin elmondta: már ismertek az év első nyolc hónapjának adatai az otthonteremtési programmal kapcsolatos igénylésekről és a támogatottak köréről. Ezek a számok azt mutatják, hogy a program egyre népszerűbb - értékelt, példaként említve, hogy augusztusban 12,5 százalékkal többen érdeklődtek, mint az előző hónapban, a befogadott igényeknél pedig 16 százalékos növekedés tapasztalható. Ez tehát további 2300 embert és csaknem hétmilliárd forintot jelent - tette hozzá.

Az otthonteremtési program tavaly júliusi bevezetése óta 56 milliárd forintot tudott támogatásra fordítani a kormány a csok keretében, és 27 ezer családnak tudtak segíteni - hangsúlyozta az államtitkár.

Novák Katalin részletezte: új ingatlanok építésére vagy vásárlására egyre többen, már az igénylők csaknem 30 százaléka veszi igénybe a támogatást. A megkötött szerződések 83 százaléka két- vagy több gyerekes, vagy ennyi gyereket vállaló családok támogatását szolgálta. Az is látható, hogy az új ingatlanra vonatkozó "nagycsaládos csok" esetében 82 százalék előre vállalt gyermeket, tehát a támogatást jelentős arányban olyan családok kérték, amelyeknél még nincs meg a három gyermek, de a család bővülésére vállalkoztak - közölte.

Az otthonteremtési program többi elemét áttekintve az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre nagyobb az érdeklődés az áfa-visszatérítés iránt is, amelynek révén az építkező családok legfeljebb ötmillió forintot visszaigényelhetnek áfájukból. Ezt a lehetőséget már 2700 család vette igénybe több mint 11 milliárd forint értékben - közölte, hozzátéve, hogy a csok keretében nyújtott 56 milliárd forintos támogatással együtt így már több mint 67 milliárd forintnyi támogatásként tudott adni a családoknak a kormány.

Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy amikor elindították az otthonteremtési programot, kettős célt tűztek ki, egyrészt gazdaságélénkítő, másrészt demográfiai hatást kívántak elérni. Azt mondta: ez összefügg a kormánynak azzal a célkitűzésével, hogy Magyarországon a demográfiai problémákat "nem külső erőforrások bevonásával, nem gazdasági bevándorlók betelepítésével" szeretnék megoldani, hanem a magyar családok támogatásával, otthonteremtésével.

Forrás: MTI

További programok »

FEL