A gyermekvállalásnak és az építőiparnak is lendületet adott a csok

2018. október 26. 15:09 | behir.hu

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 péntek reggeli műsorában úgy fogalmazott: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 45 ezer gyermek vállalását segítette; az otthonteremtési program bevezetése óta 90 ezer családot tudtak támogatni.

Mint azt a műsorban kiemelte, nagyon nagy igény van arra, hogy segítsék a fiatalokat az első otthon megszerzésében, s ha bővül a család, segítsenek a továbblépésben. Ezért döntött a kormány a csok kibővítéséről. A kormánydöntés értelmében a kétgyermekes családokra is kiterjesztik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig a kölcsönfelvétel lehetőségét 15 millió forintra emelik.

Novák Katalin elmondta, a csokhoz járó kamattámogatott hitelt 85 százalékban igénybe vették. Jelentős előrelépésnek nevezte a csok kibővítését. Úgy értékelt, az nemcsak a kétgyermekes, hanem azon egygyermekes családoknak is „komoly üzenet”, akik további gyermeket terveznek. Jelezte: a következő hónapokban a kormány olyan nemzeti konzultációt folytat, melynek fókuszában kifejezetten a családpolitika lesz.

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

NAV: Minden harminc év alatti édesanya szja-mentes januártól

Kedvezően változnak 2026. január 1-jétől a harminc év alatti édesanyák adómentességének szabályai. A kedvezmény jövőre már nemcsak az átlagbérig, hanem a kedvezmény alapját képező jövedelmek teljes összege után érvényesíthető, és a kedvezmény ettől az időponttól a 2023 előtt született gyermekek után is igénybe vehető - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. december 19. 17:52
FEL