Egynapos fotós meglepetés várja az érdeklődőket Gyulán

2023. augusztus 27. - 18:00
Helyszín: Almásy-kastély Látogatóközpont Gyula
2023. augusztus 23. 18:11 | behir.hu

Ott várja fotókiállítás a gyulaiakat és a városban tartózkodókat augusztus utolsó vasárnapján, ahol nem számítanának rá.

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont parkjában mutatkozik be az elmúlt évben készült alkotásaival a gyulai és a békéscsabai fotóklub. Hagyomány már a két alkotóközösség életében, hogy közös kiállítással emlékeznek arra, hogy Vállas Antal magyar mérnök, matematikus 1840. augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén mutatta be, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon.

 

 

A gyulai Székely Aladár Fotóklub és a békéscsabai Márvány Fotóműhely tagjai 33-33 képet állítanak ki a magyar fotográfia napjához legközelebb eső hétvégén; szombaton a megyeszékhelyen, vasárnap pedig a gyulai kastély parkjában. A fotósok legkedvesebb képükkel jelennek meg már évek óta ezen az eseményen – így lesz ez ebben az esztendőben is.

Gyulán tehát az Almásy-kastély parkjában a fákra és a kandeláberekre erősített szalagon helyezik el fényképeiket. Az egynapos szabadtéri tárlat augusztus 27-én, vasárnap 8-18 óra között lesz megtekinthető.

További programok »

FEL