Egyetemi ösztöndíj-kisokos: ezekre a támogatásokra lehet pályázni

2021. augusztus 22. 07:31 | behir.hu

Az egyetemi élet nem kíméli a pénztárcát, szerencsére azonban rengeteg ösztöndíj érhető el az intézményekben. Az eduline összegyújtotta a legfontosabbakat.

 

Tanulmányi ösztöndíj

Ez az ösztöndíj egy szemeszter időtartamára adható, ahhoz, hogy valaki megkaphassa, legalább egy félévet teljesítenie kell. Ez azt jelenti, hogy első alkalommal a második egyetemi félévben adható. 

Az a szabály, hogy minden hallgató ösztöndíjának havi összege el kell érje a hallgatói normatíva 5%-át. 2020-ban emelkedett a hallgatói normatíva éves összege, mégpedig 166 600 forintra nőtt hallgatónként. Mivel ez a szám érvényes 2021-ben is, a minimum támogatás 8330 forint. Jobb jegyekkel ennél jóval több pénzt lehet kapni.

 

Rendszeres szociális ösztöndíj

Ez a támogatás a szociális helyzet alapján lehet igényelni egy képzési időszakra, összegét pedig havonta folyósítják, mely havi összegének mértéke nem lehet alacsonyabb, mint az éves hallgatói normatíva 20%-a, ami jelenleg 33 320 forint.

A rendszeres szociális ösztöndíjra pályázni kell, hasonlóan a kollégiumi felvételihez, itt is pontokat kapnak a hallgatók. Ebbe bele számít, ha valaki fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, vagy halmozottan hátrányos helyzetű, esetleg nagycsaládos, családfenntartó vagy árva. A feltételeket minden egyetem a pályázati kiírásában részletezi, így érdemes az adott intézménynél érdeklődni.

 

Alaptámogatás

Az alaptámogatás egy egyszeri juttatás, amit a rászoruló állami ösztöndíjas hallgatók – fogyatékossággal élők, hátrányos helyzetűek, halmozottan hátrányos helyzetűek, családfenntartók, nagycsaládosok, árvák és félárvák – pályázhatnak meg az első félévre való beiratkozáskor. Ennek összege alapképzésben és osztatlan képzésben résztvevőknek a hallgatói normatíva 50%-a (azaz 83 ezer forint), mesterképzésben résztvevőknek pedig 75%-a (azaz 124 ezer forint).

 

Bursa Hungarica

Ez az ösztöndíj a hátrányos helyzetű fiatalok támogatását célozza, és önköltséges hallgatóként is el lehet nyerni. Az ösztöndíj két részből áll össze: az egyiket a hallgató lakhelye szerinti települési vagy megyei önkormányzat, a másik felét pedig az egyetem vagy főiskola biztosítja. A támogatás maximum három évig jár, összege havonta 5-10 ezer forint között mozog. Ennek a helyi önkormányzatnál vagy az egyetemetek honlapján lehet utánanézni. 

 

Rendkívüli szociális támogatás

Ezt a támogatást is egyszer lehet igényelni, mégpedig akkor, ha a hallgató életében váratlan változás, „rendkívüli körülmény” áll fenn. Ebbe a kategóriába tartozik például a gyerekszületés, a haláleset, baleset, vagyoni kár vagy a munkahely elvesztése is. A támogatás lényege, hogy folyamatosan, havonta meghatározott határidőkkel lehet rá pályázni. Nem jelent egy pályázat folyamatos havi támogatást és a legtöbb egyetemen nem is igényelhető minden hónapban. Persze a részleteket ezesetben is az egyetemetek oldalán kell keresni. 

Amennyiben kiemelkedő sporteredménnyel rendelkezik a hallgató, esetleg művészeti vagy közösségi tevékenységet folytat, úgy a legtöbb egyetemen ezért is kaphat ösztöndíjat. 

Forrás: eduline.hu

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL