Egy trauma is sok az áldozatnak

2016. május 17. 12:39 | behir.hu

Igazságügyi konferenciát rendeztek a Békés Megyei Kormányhivatalban. A találkozón az áldozatsegítés került a középpontba.

Európában évente 75 millióra, hazánkban pedig mintegy 180 ezerre tehető azoknak a száma, akik valamilyen bűncselekmény áldozataivá válnak. A büntetőpolitika és a büntetőjog hagyományosan az elkövetőt helyezte az előtérbe. Az utóbbi évek jogalkotása viszont a sértettek jogait is egyre jobban figyelembe veszi.

A Békés Megyei Kormányhivatal első emeleti Tomcsányi termét igazságügyi és rendőrségi szakemberek töltötték meg. A 2005-ös áldozatvédelmi törvény után az elmúlt 10 év tapasztalatait beépítve tavaly újabb változás történt. Az úgynevezett különleges bánásmódot igénylő személyek védelme került a középpontba.

Telekné Furák Mónika r. alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának osztályvezetője elmondta: most már a 18 éven aluliak is különleges bánásmódot igénylőeknek minősülnek. Ugyanebbe a kategóriába tartoznak a fogyatékkal élők vagy valamely korlátozásban szenvedők, a gyógyászati kezelés alatt állók is. Őket igyekeznek majd a büntetőeljárás során a minimális igénybevételnek kitenni, hogy ne éljenek át másodszor is traumát.

A bűncselekményt követően leggyakrabban a rendőrök kerülnek közvetlen kapcsolatba a sértettel, így ők adhatnak tájékoztatást a krízishelyzetek mielőbbi orvoslásáról. A segítségnyújtásról, valamint az egyes eljárási határidőről az áldozatsegítő szolgálat éjjel-nappal hívható központi számán is érdeklődhetnek az érintettek.

A koferenciáról készült anyagot megnézhetik kedden 19 órától a 7.Tv Híradójában.

FEL