Némi elfogultsággal kezdeném a jelentésem, Pálmai Panna énekes nagyon sokáig Békésen lakott; a szülei a mai napig. Fonay Tibor bőgős pedig hódmezővásárhelyi születésű – így némileg a fenti, földrajzi felütést a helyére is tettem.
Majd Serei Dániel dobostól a hangverseny előtt azt kérdeztem: – A jazz egy kozmikus műfaj, ti melyik ágát képviselitek? – Tulajdonképpen ez a zenekar egy játszótér – válaszolta. – Mivel nagyon sok formációban játszom, és mindegyiket nagyon szeretem, de számomra ez egy olyan hely, ahol az elképzéseim szárnyalhatnak. Nehéz behatárolni a műfajt, mert ha azt mondanám, hogy modern jazz, akkor az nagyon tág lenne. Hiszen már a ’40-es évektől, a New Orleans-i és a swing-korszakot követően minden stílust modernnek neveznek.
Hozzáfűzte, ez a zenekar szinte számonként más és más műfajt játszik. Ekkor megkérdeztem, jól értettem, dobosként komponál, ugyanis az előbb úgy fogalmazott, hogy az elképzelései szárnyalnak. Azt mondta, igen, ebben a felállásban ő írja a Refrection-kompozíciót, ezzel szemben mindenki nagyon kreatív muzsikus.
– Visszatérve – folytatta –, ha mégis be akarjuk határolni a műfajt, sokszor freejazz, pop- és rockzenei elemeket ötvözünk. Imádom az énekhangot – a feleségem az énekes (ma is tanultam valamit – S. T.) –, de főleg azt szeretem, ha nem szöveget, hanem mint egy trombita vagy egy szaxofon, fix, megírt dallamokat énekel, adott esetben improvizál.
És ebben nem volt hiány. A sok szinkópa hátán szinte szárnyalt Pálma.
*
Serei Dániel Refrection: Pálmai Panna – énekelt, Serei Dániel – dobolt, Molnár Sándor – szaxofonozott, Fonay Tibor – bőgőzött és Oláh Krisztián helyett Pozsár Máté ugrott be zongorázni. Nagy gratula neki!
