Egy este kapták ittas vezetésen apát és fiát

2017. március 11. 11:16 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Három ittas járművezetéssel gyanúsított autóst állítottak elő a rendőrök 2017. március 10-én Békés megyében.

Gyulán, a Csabai úton 21 óra 40 perc körül egy személygépkocsival közlekedő gyulai férfinál jelzett alkoholfogyasztást a szonda. Az igazoltatás után a Gyulai Rendőrkapitányságon újabb két légalkohol mérést végeztek, mindkettő eredménye pozitív lett. A férfi vezetői engedélyét a rendőrök bevonták és büntető feljelentést tettek ellene. Tíz perccel később Szarvason, a Mátyás Király utcán is egy személyautó vezetőjét ellenőrizték a rendőrjárőrök. Felmerült a gyanúja annak, hogy alkoholt fogyasztott, ezért előállították a Szarvasi Rendőrkapitányságra, ahol két légalkohol ellenőrzés eredménye is megerősítette, hogy ittasan ült volán mögé. Ezután a szarvasi férfi édesapját igazoltatták a rendőrök ugyanabban az utcában. Ő is személygépkocsit vezetett, nála is alkoholfogyasztást jelzett a szonda és az előállítását követően végzett mérések eredménye is pozitív lett.

Az ittas járművezetés növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. A rendőrség rendszeresen végez ellenőrzéseket azért, hogy kiszűrje a forgalomból a magukat és másokat is veszélyeztető szabálytalankodókat.

Forrás: police.hu

További programok »

Kék hírek

Megfeneklett egy hajó a Körösön, közös erővel mentették meg a férfit

Összehangolt mentőakció zajlott tegnap kora este a Hármas-Körös gyomaendrődi szakaszán: egy horgászhajóból mentettek ki egy nehezen mozgó, 68 éves férfit. A bajbajutott a Gondosóráján kért segítséget, a hatóságok pedig egy helyi vízitúra-üzemeltető civil segítségével hozták biztonságos partra.
2026. szeptember 22. 11:16
FEL