Egy 9 éves kisfiú bringáját rabolta el, de más is van a visszaeső férfi rovásán

2021. március 9. 10:17 | behir.hu

A Békéscsabai Járási Ügyészség rablás bűntette, két rendbeli lopás vétsége, garázdaság vétsége és összesen hét rendbeli becsületsértés vétsége miatt emelt vádat egy letartóztatásban lévő 27 éves többszörösen büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő békéscsabai férfi ellen.

A rovott múltú férfi 2020. július 30-án a késő esti órákban elment egy Békéscsaba, Gólya utcai családi házhoz, bemászott a körülkerített udvarra és jogtalan eltulajdonítási szándékkal magához vett egy 5.000.-Ft értékű használt kerékpárt és azzal a kerítés, illetve kapu felé indult – írja közleményében a Békés Megyei Főügyészség. A cselekményre figyelmes lett egy közelben tartózkodó, 9. életévében járó kisfiú, aki a terhelthez sietett és többször is közölte vele, hogy a kerékpár az övé, majd megfogta a jármű kormányát. A jelentős testi erőfölényben lévő férfi a dolog elvitele, megtartása érdekében ekkor a gyermeket a vállánál meglökte és erélyesen közölte vele, hogy „menj innen”, majd amikor a kisfiú hátratántorodott és elengedte a kerékpárt, a férfi átdobta azt a kerítésen és azzal együtt távozott a helyszínről. A rendőrségre történő bejelentés után két rendőr intézkedés alá vonta  a férfit, aki azonban a becsületük csorbítására alkalmas kifejezéseket használva szidalmazni kezdte őket, illetőleg több alkalommal az egyik rendőr lába elé köpött.

Ezen felül a terheltnek, aki a társadalmi együttélés szabályait rendszeresen áthágja, több bűncselekmény miatt is jelen eljárásban kell felelnie. A férfi 2020 februárjában egy békéscsabai pékségben tanúsított olyan kihívó magatartást, amely miatt ki kellett hívni a rendőröket, akik meg is bilincselték; a vele szemben intézkedő két rendőrt és egy rendőrnőt a becsületük csorbítására alkalmas, nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket használva megfenyegette. 2020 májusában a férfi Békéscsabán, a Zsigmond utcában feltört egy ott parkoló autót, egy kővel betörte az ablakát és kiszerelte belőle az akkumulátort és a gázszűrőt; a lopással 22.000.- Ft, míg a rongálással 10.000.-Ft kárt okozott. 2020. június 15-én az esti órában a férfi ittas állapotban ment be egy békéscsabai italmérő helyre, ezért távozásra szólították fel, a férfi ennek nem tett eleget, hanem agresszív magatartást tanúsított és dulakodásba keveredett egy másik férfival. 2020. július elején egy Békéscsaba, Rózsa utcai ingatlanból egy 15.000.-Ft értékű hőlégbefújót is eltulajdonított.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfi letartóztatását az ügydöntő határozatának kihirdetésig tartsa fenn, a férfit halmazati büntetésül végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét zárja ki, tiltsa el a közügyek gyakorlásától és kötelezze őt a sértettek kárának megtérítésére, illetőleg a nyomozás során felmerült bűnügy költség megfizetésére.

További programok »

FEL