Égő házból mentett ki egy idős asszonyt egy rendőr Körösladányban

2019. április 15. 12:25 | behir.hu

Rendőr hozott ki égő házából egy 86 éves nőt Körösladányban.

Tűz ütött ki egy lakóházban április 14-én késő este Körösladányban. A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei a történtekről érkezett bejelentés után perceken belül megérkeztek a házhoz. Látták, hogy lángol a tető és füst árad ki az épületből. Az egyik ablaknál kívül állt egy férfi, belül pedig egy férfi és egy nő. A bent lévő férfi próbálta az ablakon át kimenekíteni az idős nőt, de nem tudta kisegíteni. Az egyik rendőr benyomta a ház bejárati ajtaját, majd a sűrű füstben a fal mellett tapogatózott, úgy kereste meg a bajban lévőket. A zászlós a nőt a karjaiba vette és kivitte az épületből. A férfi követte a rendőrt, így önerejéből ki tudott jönni a házból. A mentők megérkezéséig a rendőrök az idős nőt és a férfit a szolgálati autójukba ültették és betakarták. A nőt a mentők megvizsgálták, orvosi ellátásra nem volt szüksége, ezért a rendőrök átadták a lányának. A 39 éves férfi, aki azért ment be a házba, hogy segítsen az idős asszonynak, a belélegzett füsttől rosszul lett, őt a mentők kórházba vitték. A rendőr nem sérült meg. A tűz valószínűleg elektromos zárlat miatt keletkezett, az oltás közben a tűzoltók egy gázpalackot is kihoztak az épületből. A ház szinte teljesen kiégett, lakhatatlanná vált.

További programok »

FEL