Drasztikusan megdrágulhatnak a gyümölcsök Magyarországon

2023. március 5. 15:10 | behir.hu

Egyes szakértők szerint jelentős mértékű gyümölcsdrágulás jöhet Magyarországon, tavasszal ugyanis még bőven számíthatunk fagyra, ami a fákra és az árakra is hatással lehet. Ugyanakkor akad aki kiemelte, hogy bár a statisztika valóban azt mutatja, hogy a drágulás az EU-ban Magyarországon a legmagasabb, érdemes külön kezelni az itthon megtermesztett, illetve az importált gyümölcsök árát, mert így csak torz statisztika alapján mondjuk azt, hogy valóban nálunk volt a legdurvább a drágulás.

– Több gyümölcsfa is virágzásnak indult Magyarországon, de talán a súlyosabb fagyokat már elkerüljük, és akkor nem kell majd félni az egyébként tényleg veszélyes tavaszi fagykároktól. Az őszibarack virágozhat már, esetleg a körte és meggy, amelyek ilyenkor már nyiladoznak. Enyhe volt a tél, sok napsütéssel, vagyis ez mindenképpen jót tett ezeknek a gyümölcsfáknak, és eddig nem beszélhetünk fagykárról. A következő hetekben persze még változhat az időjárás, de én optimista vagyok: talán komolyabb károk nélkül megússzuk ezt a tavaszt, mert azt azért érdemes tudni, hogy a tavaszi fagy még a télinél is sokkal veszélyesebb. Mínusz két-három foknál már baj lehet, de remélem, hogy ez már nem történik meg – mondta Takács Ferenc, a FruitVeb alelnöke a Pénzcentrumnak.

Kiemelte, bár a statisztika valóban azt mutatja, hogy a gyümölcsdrágulás az EU-ban Magyarországon a legmagasabb, érdemes lenne külön kezelni az itthon megtermesztett, illetve az importált gyümölcsök árát, mert így csak torz statisztika alapján mondjuk azt, hogy valóban nálunk volt a legdurvább a drágulás. Az alma ára pedig még bőven nincs azon a szinten, hogy abból a termelők komoly profitot realizáljanak: az elmúlt aszályos és energiaválságos év után az áremelés mértéke még mindig nem tart ott, hogy az a termelőknek is jó lehessen – tette hozzá Takács Ferenc. 
 
Turán Tamás agrárszakértő szerint még számítani kell tavaszi fagykárokra. Közölte, az évszakok már sok éve „eltolódva” jönnek, az első komolyabb fagyokra január-februárban, aztán áprilisban is kell számítani. Azoknál a terméseknél, ahol hamarabb, például már márciusban elindul a virágzás, sokkal komolyabb is a veszély: 2-3 fokos mínuszt még kibírnak, de ahogy egyre „nagyobbra” nyílnak a virágok, úgy csökken a tűrőképességük is. A szakember szerint biztos, hogy a fagykárok nyomán jelentős mértékű drágulásra kell számítani a boltokban is, kereslet ugyanis lesz a gyümölcsökre, viszont ha a kínálat ezt nem tudja kielégíteni, akkor az természetesen emelkedő árakhoz vezet.

Forrás: agrarszektor.hu

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL