Dr. Varga Franciska: Mindenképp menjünk a szabadba, de figyeljünk a kullancsokra

2023. június 2. 12:27 | Mikóczy Erika

A jó idő beköszöntét a kirándulni vágyók és az állattulajdonosok egyaránt a kullancsok megjelenésével is azonosítják. A vérszívóval szembeni hatékony védekezésről dr. Varga Franciska békéscsabai háziorvossal beszélgetett a 7.Tv Aktuális című műsorában D. Nagy Bence műsorvezető.

– Mit kell tennie annak, aki például egy kirándulás után kullancsot talál magán?  Hogyan indul a kullancscsípés ellátása, kezelése?

Ha kirándulni megyünk, elmegyünk otthonról, érdemes végiggondolnunk, hova megyünk, és mi fogadhat bennünket. Vannak megelőzési feladataink, és olyanok is, amelyek akkor és ott jelentkeznek. A napokban ketten is azzal jöttek a rendelésre, hogy van egy kullancs bennük. Ez már a napi betegellátás szintje, illetve fontos az is, hogy nyomon kövessük ezeket a pácienseket. A kullancsok kétféle betegséget terjesztenek, van egy vírusos és van egy bakteriális betegség. A vírusos betegség az az úgynevezett kullancsencephalitis. Sokan emlékezhetnek Monspart Saroltára, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett tájfutó világbajnokra, aki tavaly hunyt el. Ő átesett ezen a betegségen, és akkor fokozottabb figyelmet kapott ez a történet. Ez egy olyan vírusos betegség, amely ellen védőoltással kell védekeznünk. Ezt a védőoltást a lehető leghamarabb el kell kezdjük. Már a május végét, június eleji napokat éljük, tehát aki olyan tevékenységet tervez, amelynek során kullancsencephalitis-szel fertőződhet, annak érdemes mielőbb felkeresnie a háziorvosát és kérnie ezt a védőoltást.

Az ország nyugati, északi területei, illetve a tőlünk északabbra lévő hegyvidékek meglehetősen fertőzöttek lehetnek e tekintetben. Aki például Ausztria, illetve Szlovénia egyes részeire tervez utazást, annak érdemes számolnia ezzel is. Kétféle védőoltást vehetnek fel erre, ezt beszéljék meg az orvosukkal. Általában mind a kettő kapható, de most például csak az egyiket tudjuk felírni. Van egy normál és van egy gyorsított oltási sor. A gyorsított oltási sorral akár már június végére egy védettséget kaphatnak, és nyugodtan elutazhatnak biztonsággal a nyaralásukra. Ez tehát a kullancsencephalitisre igaz. A másik, ami talán közismertebb és akár a mi területünkön is lehet, az a Lyme-kór, ami egy bakteriális betegség. Ennek sajnos nincs megelőző védőoltása. Magyarországon az országos epidemiológiai intézet szerint 12 és 50 százalékban fertőzöttek a kullancsok Lyme-kórral, és sajnos egymásnak tovább tudják adni a különféle generációk. Ezért is lesznek egyre nagyobb és nagyobb szinten átfertőződve. Megelőző lépéseket tudunk tenni, mégpedig úgy, ha a különféle kullancs- és szúnyogriasztószereket használjuk. Többféle kapható kereskedelmi forgalomban, ezeket nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek. Erdőjáró embereknek mindenképpen javaslom, hogy ezt a védekezést is használják.

 

– Mire érdemes odafigyelni egy-egy erdei kirándulás után?

– Mindenkinek tudom javasolni, hogyha erdőt járt, zöld területen volt, utána vizsgálja át a testét akár tükörrel, illetve kérjük meg családtagjainkat, barátainkat, hogy nézzék meg, van-e rajtunk kullancs. A kullancsok vándorolnak, nyugodt helyet keresnek maguknak, ezért fokozottan érdemes a hajlatokat megnézni. Gyerekeknél különösen gyakori, hogy fül mögött csípi meg a kullancs. Miután ez egy nagyon picike rovar, nem érezzük meg a csípését. Amikortól elkezd táplálkozni, onnantól kezdve már a bőrről nem tud tovább vándorolni. Ezért ott egy fekete kis pontot látunk, ha pici lábakat is látunk, és elkezd megdagadni, akkor már biztosak lehetünk, hogy egy kullancs csípett meg minket.

 

 

– Van egy jól meghatározható időintervallum, amíg kvázi biztonsággal el lehet távolítani?

– Ha azt látjuk, hogy egy kullancs mászik rajtunk, egyszerűen le lehet söpörni. Amíg nem harapott belénk, addig biztos, hogy nincs semmi problémánk. Nem olyan gyorsan mozgó lényről van szó, tehát ezt nyugodtan megtehetjük. Ha már belénk harapott, akkor az első 48 órában biztonsággal úgy eltávolítható, hogy nagy valószínűséggel – a csípésnyomot leszámítva – más fertőzés nem ér minket. Amerikai kutatások szerint, ha az első 24 órában távolítjuk el a kullancsot, akkor 99 százalékosan bizonyosak lehetünk, hogy nem fertőződtünk meg. Viszont ha már bennünk van a kullancs, el kell távolítani, ehhez érdemes beszerezni valamilyen kullancseltávolító eszközt. Van például egy patikában kapható fém eszköz, amelynek összeér a két vége. Ezzel meg kell fogni a kullancsot, és egy határozott mozdulattal kivenni. Ez kis fájdalommal járhat, a gyerekek általában ilyenkor felszisszennek, de utána semmilyen más panaszuk nincsen. Van egy másik eszköz is, amelynek ha a végét benyomjuk, kinyílik, és ezzel, mint egy kis harapófogóval, meg tudjuk fogni a kullancsot és el tudjuk távolítani. Be fog pirosodni a helye, de más baj nem lesz.

 

–  Mi történik, ha bennszakad a kullancs feje? Mit tegyünk?

 – Sokan ilyenkor elmennek a háziorvosi rendelőbe vagy az ügyeletre, de valójában nem muszáj ezt a kis beszakadt részt kiszednünk. Általában a kullancs feje szakad be, de a testében, a bélrendszerében van az a baktérium, ami a Lyme megbetegedést okozza. Tehát ha beszakad a feje, nem kell bemenni az ügyeletre, és nem kell furcsán nézni a kollegáimra, ha azt mondják, hogy ezzel semmilyen teendő nincsen. Ha elkezdjük kiszedni, akkor azzal, hogy a bőrt megsértjük, más kórokozók is bekerülhetnek, és egy nagyobb gyulladásos reakciót tudunk kiváltani. Ilyenkor egyszerűen azt szoktam mondani, hogy valamilyen patikában kapható fertőtlenítőszert tegyünk rá, hogy ez a bőrsérülés, amit a kullancs okozott, ne fertőződjön tovább. Le szoktuk ragasztani ezt, és utána néhány napon belül kilökődik a kullancs fejrésze.

 

– Milyen tünetekre kell odafigyelnie annak, akit kullancscsípés ért?

– Ha kiszedtük, az a kis piros folt, amit okozott, szépen, nyomtalanul el fog múlni. Vannak, akik ilyenkor azt kérik, hogy adjunk nekik antibiotikumot. A szakmai kollégium határozott ajánlása, hogy ezt ilyenkor ne tegyük. Úgy 7-10, esetleg 3-21 napon belül azonban, ha megjelenik ott egy bőrelváltozás, egy piros folt, azt el kell kezdeni figyelni. Ha gondolják, mi, az egészségügyi ellátó személyzet is nyomon követhetjük ezt a történetet. De itt még mindig az következik, hogy figyelnünk kell a foltot. Ha ezt a kullancscsípés okozta, akkor a Borrelia nevezetű baktérium az, ami ezt a fokozatosan növekedő pirosodást kiváltja, ezt figyeljük és mérjük. Ha pontosan tudjuk, hogy a kullancscsípés ott volt, akkor már jó helyzetben vagyunk. Mert amikor a folt eléri az 5 centiméteres átmérőt, akkor kell megkezdenünk az antibiotikumos kezelést. Ez már az orvosra tartozik. Attól függően, hogy a páciensnek milyen előélete van, az orvos dönti el, milyen antibiotikumot adjon. Ezért is nem szabad elkezdeni azonnal, mert ez egy nagyon fontos kórjelző. Ha túl korán elkezdjük az antibiotikumot adni, elfedi ezeket a kezdeti tüneteket, és nem tudjuk a pontos időben elkezdeni, amikor ezt a baktériumot el tudjuk pusztítani a szervezetből.

 

A Lyme-kór tehát nem feltétlenül egy olyan betegség, amely az élete végéig elkíséri az embert, hanem ebből meg lehet gyógyulni.

– Igen, természetesen. Sőt, ma már a késői tüneteket viszonylag ritkán látjuk. Régebben a szívre, illetve izomra, vagy ízületekre átterjedő betegségként második, illetve úgynevezett harmadik stádiumot is láttunk. Miután azonban ma már sokan tudják, hogy mire kell odafigyelniük, időben el tudjuk kezdeni ezeket a kezeléseket. Sokan gondolják, hogy ez olyan, mint egy szúnyogcsípés. Nos, egy szúnyogcsípés nem fogja elérni az 5 centiméteres átmérőt. Ha valakinek van egy ilyen növekvő piros foltja, többségében a közepe elkezd kitisztulni, és fehéres lesz. Ezt kokárda jelnek hívjuk Magyarországon, a nemzetközi szakirodalom ökörszem elváltozásnak hívja. Ha nem tudjuk, hogy megcsípett minket egy kullancs, mert esetleg mondjuk, jól tudjuk tolerálni az ilyen csípésféléket, és gyorsan táplálkozott a kullancs, akkor lehet, hogy észre se vesszük, hogy megcsípett. De nagyon kell figyelnünk magunkat, és ha egy ilyen nagy foltot a belsejében világosabb elváltozással észreveszünk, el kell mennünk orvoshoz.  

 

– Milyen élettani hatásai lehetnek a Lyme-kórnak?  

–. Ha már egy ilyen piros foltot találunk magunkon, az azt jelenti, hogy a baktérium elkezdett szaporodni, és az, akin megjelent, Lyme-kórosnak tekinthető. Ha nem kezeljük ezt, akkor ez a piros folt egy idő után magától is elmúlik, bármilyen hihetetlen. Mert a betegséggel egyensúlyba jutunk. De ha nem kezeljük, továbbra is megmarad bennünk a kórokozó és változó időközönként – 1 hónap, 3 hónap, de akár 1 év múlva is – megjelenhet a második stádium, amikor már ízületi fájdalmaink vannak, gyengeség, fáradékonyság érzésünk, esetleg szívpanaszok jelentkeznek. Nagyon ritkán neurológiai tünet is előfordulhat, akár az arcideg egyoldali bénulása is. Sokan kérik tőlünk háziorvosoktól, hogy abban a pillanatban, amikor a kullancs megcsípett minket, azonnal laborvizsgálatunk legyen. Abban a pillanatban egy általános laborvizsgálatban lehet egy picike eltérésünk, de specifikusat közvetlenül a kullancscsípés után nem fogunk találni. Ezeket az úgynevezett ellenanyag titereket még nem láthatjuk. Egy hónapnak kell a csípés után eltelnie, hogy egyáltalán eltéréseket találjunk benne, és utána egy fokozatos követéssel tudjuk majd észrevenni. Mindezek tudatában is javaslom mindenkinek, hogy mindenképpen menjen a szabadba, és ha szükséges, tegyen óvintézkedéseket. Mindenkinek jó kirándulást kívánok a nyárra.

További programok »

FEL