Dr. Rákóczi Attilát nevezték ki a kormányhivatal főigazgatójává

2017. szeptember 13. 13:21 | Mikóczy Erika

Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott javaslatára, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter dr. Rákóczi Attilát nevezte ki a kormányhivatal főigazgatójává.

Dr. Rákóczi Attila korábban a Békés Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályát vezette, előtte az MVH Békés Megyei Kirendeltségének vezetői feladatait látta el.

A 35 éves főigazgató, a Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági, Víz- és Környezetgazdálkodási Karán szerezte meg környezetgazdálkodási agrármérnök diplomáját, majd növénytermesztési szakmérnökként és környezetvédelmi szakmérnökként végzett. 2010-ben a Szent István Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodási Karon hulladékgazdálkodási szakértő, később okleveles vidékfejlesztő agrármérnök végzettséget szerzett. Ezt követően, 2016-ban a Szent István Egyetem Környezettudományi Doktori Iskoláján szerezte meg a környezettudományok doktora címet.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL