Dr. Császár Dániel Gergely: Az új közbeszerzési törvény egyszerűbb, átláthatóbb

2016. április 8. 11:23 | Mikóczy Erika

Közbeszerzési aktualitások címmel szakmai konferenciát rendeztek a kormányhivatalban, Békéscsabán. A fórumon a meghívottak megismerkedhettek a közbeszerzési törvény módosításának részleteivel és információkat kaphattak arról, hogyan írjanak jó szerződést az új törvény előírásai szerint.

Mint azt dr. Lukácsi Krisztinától, a Magyar Jogász Egylet Békés Megyei Szervezetének elnökétől megtudtuk, a konferencia a Békés Megyei Kormányhivatal, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Magyar Jogász Egylet Békés Megyei Szervezete közös munkájának eredményeként valósult meg.

Gajda Róbert kormánymegbízott kiemelte: a konferencia célja, hogy a sikeres közbeszerzések érdekében információt adjanak partnereiknek, az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, vállalkozásoknak. A megyében működő cégek, vállalkozások, intézmények abban érdekeltek, hogy a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklusban minél hatékonyabbak legyenek a pályázatok terén. Ehhez felkészült szakemberek is kellenek.

A közbeszerzési eljárások leegyszerűsítve arról szólnak, hogy vannak egyrészt az ajánlatkérők, akik szeretnének egy projektet, például egy beruházást támogatással megvalósítani. És vannak az ajánlattevők, akik ennek kivitelezésére jelentkeznek. Mint azt Hódsági Tamás, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke megjegyezte, megyei szinten az ajánlatkérő oldalon elsősorban az önkormányzatok vannak, az ajánlattevő oldalon pedig a vállalkozások. Mivel új közbeszerzési törvény született, számos kérdés vetődött fel mind a két oldal részéről.

Dr. Császár Dániel Gergely , a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára elmondta: 2014 tavaszán új irányelveket fektetett le az Európai Unió a közbeszerzéseket illetően. Magyarországnak, mint az unió egyik tagállamának, ezt kötelessége volt a magyar jogba átültetnie. Sikerként könyvelhető el, hogy ezt az elsők között tette meg. A 2007 és 2013 között zajlott uniós költségvetési ciklus tanulságait levonták, és egy új szemléletű törvényt kívántak alkotni. 

– A legfontosabb cél, amit feladatba kaptunk a törvény-előkészítésnél, hogy az új rendszer transzparens, átlátható és a korábbinál egyszerűbb legyen. Ezeknek a kívánalmaknak megfelel az új közbeszerzési törvény. Például 18 milliós összeghatár fölött árubeszerzéseknél és szolgáltatás-megrendeléseknél, valamint 100 millió forint fölött az építési beruházásoknál minden hozzáférhető az interneten – tudtuk meg a helyettes államtitkártól.

A konferencián az érdeklődők előadásokat hallgattak meg, és feltehették kérdéseiket is a jelenlevő szakembereknek.

FEL