Dig Build Kft. – A tiszta megoldás

2018. augusztus 9. 16:20 | behir.hu

Dig Build Kft. – A tiszta megoldás. Ez a szlogenje annak a több mint kétszáz alkalmazottal működő, gyulai székhelyű cégnek, amelynek fő tevékenysége az általános takarítás: a magánlakásoktól a több tízezer négyzetméteres ipari területek takarításáig, az ágyelő szőnyegektől akár a kötött darupálya alpin-technikás lemosásáig szinte mindenre vállalkoznak. A kft. folyamatosan szélesíti palettáját, és a munkája során kiemelten kezeli a környezetvédelmet, valamint az új technológiai megoldások alkalmazását; új tevékenységként ettől az évtől már napelem-tisztítással is foglalkozik.

 

A Dig Build Környezetvédelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot több mint húsz évvel ezelőtt alapította Bagosi Sándor, aki ma ügyvezetőként áll a cég élén. Arról, hogy jelenleg mennyi mindennel foglalkoznak, Bagosi Tamás szolgáltatásvezetőt kérdeztük.

 

– Mivel tudják megkönnyíteni a családok, cégek, vállalkozások vagy akár az önkormányzatok mindennapjait?

 

– Alaptevékenységünk a takarítás, ezen belül mindent vállalunk, a magánlakások, üzletek, irodaházak alkalmankénti vagy rendszeres takarításán át az egészen különleges feladatokig (a közelmúltban például egy hatalmas siló belsejét takarították ki kollégáink). A takarításra épült rá a többi tevékenységünk is. Gyulán a buszpályaudvarnál mosodát működtetünk vegytisztítógéppel, foglalkozunk külön ágazatként szőnyegtisztítással, magánszemélyek és irodaházak részére, de vasalást is vállalunk háztartási vagy nagy mennyiségben. Több mint kétszáz fő dolgozik nálunk, akikkel szinte mindent meg tudunk oldani, de ezen felül, ha szükséges, igénybe vesszük más vállalkozások segítségét is, például emelőkosarat bérelünk, ha olyan helyen takarítunk, ahol ez szükséges.  

 

– Folyamatosan követik az innovatív technológiákat, és a cég számára kiemelten fontos a környezetvédelem is. Ez a gyakorlatban hogyan nyilvánul meg?

 

–  Fontosnak tartjuk, hogy a ránk bízott munkát minél rövidebb idő alatt, a legjobb minőségben, és környezetbarát módon lássuk el. Ezért vásároltuk meg az ozmózisos technológiát, ami lényegében azt takarja, hogy lebontjuk a vizet, teljesen kiszűrjük belőle a szennyeződéseket, így a víz hozzáadott tisztítószer nélkül végzi el a takarítási feladatok nagy részét például üvegfelületek lemosásakor. Ennek eredményeként lehúzás és szárazra törlés nélkül is foltmentesen szárad meg akár nagyobb üvegportál, kirakati üveg is, nem beszélve arról, hogy a környezetet sem szennyezzük különböző kémiai anyagokkal. Az új technológia segítségével bővítettük a palettánkat: ma már napelem-tisztítással is foglalkozunk.

 

 

Évente ajánlatos megtisztíttatni a napelemeket

 

 

A Dig Build Kft. idén vette fel kínálatába a napelem-tisztítást, mert egyre több háztartásban van napelem, amely karbantartást, tisztítást igényel.

– A napelem igen kényes felület, bár gyakran mossa az eső, természetesen az nem takarít le mindent róla. Évente egyszer ajánlatos letisztíttatni, ha ez nem történik meg, az komoly, akár harminc százalékos teljesítmény-csökkenést is okozhat. Sok napelemen például még ma is rajta van valamennyi abból a sivatagi porból, amit nyár elején hozott ide a szél, pedig piszkosan azok sem működnek megfelelően.

 

– Hogyan zajlik a napelemek tisztítása, és mit kell tennie annak, aki ezt szeretné igénybe venni?

 

– Megrendelheti tőlünk a tisztítást a tisztamegoldas.hu oldalon keresztül vagy a digbuild@digbuild.hu  email címen. Ezután kimegyünk, megnézzük a helyet és adunk egy árajánlatot. A kora reggeli vagy esti órákban – amikor már nem termel a panel, és nincs felhevülve – akkor a helyszínen letisztítjuk az egyedi gyártású gépünkkel, fordított ozmózissal tisztított vízzel. Van, ahol teleszkópos rúdra szerelt géppel, van, ahol emelőkosaras megoldással tudjuk elvégezni a tisztítást. Eltávolítjuk a port, piszkot, madárürüléket, ami árnyékolja a paneleket. Egy családi ház esetében ez a munka maximum két órát vesz igénybe, hiszen harminc panel megtisztítását másfél óra alatt tudjuk megoldani.

(x)

 

További programok »

FEL