Delta Akadémia - Eperjes Károly és Magyar Levente az előadók közt

2016. július 27. 16:59 | Balázs Anett

Még három napig tart a Delta Akadémia Gyulán, ahol a dél-békési régióból és Erdélyből kiválasztott diákok már eddig is számos érdekes előadást hallgathattak meg. Többek között az akadémia vendége volt Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár és Eperjes Károly színművész, aki a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István életéről és rejtélyes haláláról rántott le a leplet.

A művész többek azt magyarázta a diákoknak, hogy Széchenyi több okból sem vethetett véget saját kezűleg az életének. Az egyik ilyen, hogy jobb kezes volt, és amikor megtalálták a holttestet, a bal agyféltekéje volt szétroncsolva. Eperjes Károly a Hídember című filmben alakította gróf Széchenyi István alakját. A felkészülés során számos, a Magyar Tudományos Akadémián megtalálható kéziratot olvasott el a legnagyobb magyar életéről. A művész számára fontos a tehetséges diákok megfelelő módú oktatása, amelyre a Delta Akadémia is lehetőséget biztosít.

– Ez annak a közösségnek, ahonnan ők jönnek a krémje, a krém fiatalja. És azt tapasztalom, hogy ők is nagy hiányosságokkal küszködnek. Tehát nagyon fontosnak tartom, hogy olyan hiteles, saját hivatásukat remélem magas szinten művelő emberekkel találkoznak, mint például a Csókay András, világhírű agysebész – nyilatkozta Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművész.

 Kemény munka, céltudatosság és empatikusság – ez lehet a titka a fiatalok és ezáltal a nemzet sikerének is. Ezt Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár mondta a nyári akadémián tartott előadásában, ahol a fiatal magyar vállalkozók nemzetközi lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

– Kemény munka, céltudatosság ugyanakkor empatikusan a többi emberre magunk közül vigyázva menni előre a nagy célok érdekében, és akkor talán nem csak egyénileg, hanem az egész nemzet vonatkozásában egy fényes jövő elé nézhetünk, illetve nézhetnek ezek a tehetséges fiatalok – fogalmazott az államtitkár.

A Delta Akadémián a dél-békési régióból valamint Erdélyből érkező mintegy 200 fiatalt egy speciális teszt segítségével választották ki a nyári képzésre.

– Itt a deltán elsősorban a vezetői képességgel rendelkező személyek vannak kiválasztva. De mint ahogy az egyik előadó is fogalmazott, nem azt akarják megmondani nekünk, hogy három méter előre, két méter balra, mint egy GPS. Személyiséget nem akarnak változtatni, én szerintem nagyon jó – mondta el Nagy Csaba, aki Sepsiszentgyörgyről érkezett.

A Delta Akadémia célja, hogy a középiskola utolsó évét elhagyó, veleszületett stratégiai gondolkodással bíró diákokat a vezetővé válás útján tudatosan és hatékonyan segítse. 

FEL