Zajlik a Dél-Alföldi Strandröplabda Bajnokság Békéscsabán

2023. július 29. 13:15 | Fajó Attila

A Csabai Rendezvénypajta adott otthont a több éves kihagyást követően új lendülettel megszervezett Dél-Alföldi Strandröplabda Bajnokságnak. A kétnapos sporteseményen női, férfi és vegyes kategóriában indulhattak a sportág amatőr szerelmesei.

Komlósi Péter főszervező a bajnokság hagyomány- és közösségteremtő erejét méltatta. Mint mondta, a játék öröme és a baráti társsággal való találkozás vonzása miatt sokan megmozdultak a torna hírének hallattán. 

– Érkeztek nevezések Szolnok, Szeged és természetesen Gyula, valamint Békéscsaba városából is, ami nekünk csak öröm, hiszen a célunk a fiatal generáció bemozdítása és a sport ifjú követőinek összekapcsolása – mondta el kérdésünkre.

– Én tulajdonképpen véletlenül kerültem be a bajnokságba, egy kedves barátnőm invitálására, de egyáltalán nem bántam meg, hogy szurkolóból résztvevővé váltam – jegyezte meg az egyik békéscsabai versenyző, Laurinyecz Lilla.

– Mi Szegedről érkeztünk és úgymond a bajnokság szájról szájra terjedő jóhírét hallva döntöttünk a részvétel mellett – mondta el Kandala Tamás, aki szintén kifejezte abbéli örömét, hogy egy remek lehetőség kínálkozik a régióban a sportág hódolóinak közösséggé kovácsolására.

A szombati napon nemek szerinti bontásban versenyeznek a bajnokság benevezett párosai, vasárnap pedig már a vegyes páros induloké lesz a főszerep az öt év után ismét Békéscsabára látogató strandröplabda bajnokságon.

Galéria

További programok »

FEL