A strand felé közelítve igazi bulihangulat szűrődött ki az Árpád és a Felső-Körös sorra, a 2000-es évek hiphop dallamai szóltak hangfalakból. A szervezők egy kis extrával is készültek, hiszen „San Andreas” stílusú lemosható tetoválások is készültek Filius István közreműködésével.
A StrandON ezúttal is egész napos, aktív kikapcsolódást kínált a fiataloknak, az esemény gerincét ezúttal is a sport adta, lábteniszben most csak barátságos mérkőzéseket játszottak, a főszerep a strandröplabdának jutott.
– Most egy kicsit kevesebben érkeztek, talán az időjárás is közrejátszott ebben, de akik eljöttek, azoktól azt a visszajelzést kaptuk, hogy ezúttal is jó a program. Igyekeztünk ugyanazt a hangulatot tovább vinni, amelyet a tavalyi, illetve a júniusi alkalmon garantáltunk – fogalmazott Leszkó András, a szervező Békéscsabai Aktív Fiatalok Egyesületének elnöke.
A szervezők augusztusra is terveznek egy nyárzáró StrandOnt, de szeptemberben a II. Békéscsabai Borpiknikre is várják az érdeklődőket.
A júliusi StrandOn strandröplabda bajnokságának végeredménye:
1. ÜtveFúróMakita
2. Utcai Vegyesek
3. Csirkefogók