A szeleukida IV. Antiokhosz Epiphanész Kr.e. 168-ban kiszlév hó 25-én vette be Jeruzsálemet, és a hagyomány szerint három évvel később, Kr.e. 165-ben ugyanezen a napon foglalta vissza a várost a Júdás Makkabeus vezette zsidó sereg. Amikor a bálványokkal megszentségtelenített Szentélyben meg akarták gyújtani az örökmécsest, csak egy kis korsónyi tiszta, megszentelt olajat találtak. Jóllehet ez alig egy napra lett volna elég, csodás módon mégis nyolc napig égett a láng, amikorra elkészült az új tiszta, megszentelt olaj és a Templomot újra felavathatták; erre utal az ünnep felavatás jelentésű elnevezése.
Az ünnepre, amelyet már Jeruzsálem felszabadítása után egy évvel megültek, mécses- vagy gyertyagyújtással emlékeznek. Kiszlév hó 24-én este egy lángot gyújtanak meg a nyolcágú gyertyatartón, a hanukián, majd minden este eggyel többet, mert a Talmud szerint „a szentség dolgában csak növekedni lehet”. (A gyújtólángot vagy szolgagyertyát – samesz – a gyújtás után a hanukia kilencedik ágára helyezik.) Az új gyertyát mindig balról teszik hozzá a többihez, és balról jobbra haladnak a gyújtással. A gyertyatartó a zsinagógában – miként a Szentélyben – a déli oldalon áll, keletről nyugatra fordítva. Otthon az ablak közelébe állítják, hogy fénye kifelé is világítson, és hirdesse a hanuka csodáját. A láng meggyújtásakor első alkalommal három, a többi napon két imát mondanak. A gyertyáknak legalább fél órát kell égniük, és nem szabad őket világításra használni.
A hanuka alkalmával Magyarország sok pontján, többi között Budapesten, Szentendrén, Miskolcon, Debrecenben, Kecskeméten és Kőszegen szerveznek ünnepséget, amelyen fellobbannak a hanukai gyertyalángok.
Forrás: Nemzeti Archívum Sajtóarchívuma
