Csütörtökön indul a BRSE–Vasas bajnoki elődöntő

18:52 | Kovács Dávid

Vasárnap az utolsó negyeddöntő is véget ért a TippmixPro Női Extraligában, ezzel kialakult az elődöntő párosítása. Az MBH-Békéscsaba a címvédő Vasas Óbudával csap össze, a felek pedig már meg is állapodtak az időpontokban – közölte a csabai klub hivatalos oldalán.

Lezárult a rájátszás első köre, mind a négy párharcot a magasabban kiemelt együttes nyerte. Ahogyan az várható volt, a legszorosabb küzdelmet az MBH-Békéscsaba és a Fatum Nyíregyháza párharca hozta. Kertész Petráék végül hazai pályán hátrányból fordítva, 3–1-re, a Continental Arénában pedig öt játszmában diadalmaskodtak és elsőként jutottak a négy közé.

A csabaiak ellenfele a papírformának megfelelően a négyszeres címvédő Vasas Óbuda lesz az elődöntőben, amely a saját fiókcsapatát ejtette ki szettveszteség nélkül. Mivel a fővárosi gárda megnyerte az alapszakaszt, így pályaelőnyt is élvezhet. Itt már a korábbi évekhez hasonlóan az egyik csapat harmadik győzelméig tart majd a párharc. A klubok már meg is egyeztek a programban, az első mérkőzést csütörtökön rendezik, a második mérkőzés pedig március 3-án lesz Békéscsabán. A másik ágon a KHG KNRC és az UTE találkozik egymással.

 

A TippmixPro Női Extraliga elődöntőjének programja:

Február 26. (csütörtök) 19.00 Vasas Óbuda–MBH-Békéscsaba
Március 3. (kedd) 18.00 MBH-Békéscsaba–Vasas Óbuda
Március 7. (szombat) 18.00 Vasas Óbuda–MBH-Békéscsaba
Amennyiben szükséges:
Március 12. (csütörtök) 18.00 MBH-Békéscsaba–Vasas Óbuda
Március 16. (hétfő) 19.00 Vasas Óbuda–MBH-Békéscsaba

További programok »

Friss hírek

Így érthetjük meg 56-ot – rendhagyó történelemóra a Munkácsy Mihály Múzeumban

Filmvetítéssel emlékeztek a kommunizmus áldozatainak emléknapjára a Munkácsy Mihály Múzeumban. Téglásy Ferenc Soha, sehol, senkinek című filmje egy fiatal gyermek életén keresztül mutatja be, hogy milyen volt a mindennapok valósága az 50-es években. Ezt történelmi szempontból is megismerhették azok a békéscsabai diákok, akik hétfőn ellátogattak a múzeumba, a rendhagyó történelemórára.
16:43
FEL