Csütörtökön a Zenittel kezdődik az Őszi Művészeti Hetek programsorozat

2020. szeptember 29. 16:30 | Gyemendi Réka

Október 1-től november 28-ig rendezi meg az Őszi Művészeti Hetek programsorozatot a Csabagyöngye Kulturális Központ.

Varga Nelli, a Csabagyöngye Kulturális Központ kommunikációs vezetője kiemelte, hogy a redezvény mindig október 1-jén, a Zene Világnapján kezdődik és egészen az adventi ünepkör kezdetéig tart. Idén rendhagyó módon a Zenit Fesztivállal veszi kezdetét a program; a zenei ifjúsági találkozó október 1-3-ig (csütörtöktől szombatig) tart. 

– A Zenit általában az augusztus 20-a előtti napokban, a Főtéren szokott lenni, de az idei év minden szempontból különleges volt. Intézményünk nyara úgy kezdődött, hogy be kellett zárnunk és csak június második felétől nyithattunk ki. Akkor is sokáig úgy tűnt, hogy a nyár csak a táborokat jelenti majd, ám a nyár második felére szinte a hét minden napját lefedő rendezvénysorozat kapott helyet a stégen. Ebbe a programdömpingbe viszont már nem fért bele a Zenit, az augusztus 20-a körüli bizonytalanságok miatt sem. Ennek ellenére nem szerettük volna elhalasztani a fesztivált, hiszen ez már a 34. alkalom, a sorozatot pedig kár lett volna megszakítani – fogalmazott Varga Nelli, aki hozzátette: idén picit rövidebb programsorral, de minőségi produkciókkal várják a látogatókat ezekben a napokban.

A Zenit október csütörtökön 18 órakor veszi kezdetét a stégen, eső esetén pedig a hangvesrenyteremben. Ezután a Bartók Béla Zeneiskola diákjainak kvintettje mutatkozik be, őket követi majd a Firemagic tűztánc produkciója. Hét órától a BrassTime zenekar ad majd koncertet. A kommunikációs vezető arra is kitért, hogy a három nap alatt két brass banda is fellép, ezzel szeretnék a műfajt népszerűsíteni a fiatalok körében.

Pénteken a Körösparti Vasutas Fúvószenekar lép majd színpadra. A több mint 70 éves zenekar rendszeres fellépő a Csabagyöngyében, Döge Csaba vezényletével ezúttal is széles repertoárral készülnek. A szombati program délelőtt a Trianoni emlékműnél ezdődik, ahol a Csorvási Fúvószenekar és Majorette csoport lép majd fel. Hat órakor a Kelet Brass Band fellépése zárja a programot.

 

 

Forczek Győző, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese az Őszi Művészeti Hetek programsorozatot mutatta be, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: több szempontból is rendhagyó lesz. Egyrészt ezt a vírushelyzetnek tulajdonította, másrészt pedig annak, hogy a programsorozat a Zenittel veszi kezdetét és az 51. Országos Társastánc Bajnoksággal zárul; véleménye szerint a két nagyszabású rendezvény szépen keretezi a programsorozatot.

– Idén először lesz egy nulladik napja a rendezvénynek, ugyanis szeptember 30-án Gulyás Berta zongoraestjét tekinthetik meg az érdeklődők. Kicsi volt arra az esély, hogy egy olyan Őszi Művészeti Heteket csináljunk, mint ami az elmúlt években megszokott volt, ehhez képest viszont nagyon színes, jó programot sikerült összeállítani. Mind a könnyűzene, mind pedig a komolyzene megjelenik majd a palettán, ahogyan eddig is – fogalmazott az igazgatóhelyettes.

Kiemlete: nagy nevek érkeznek majd Békéscsabára, hiszen fellép az Ismerős Arcok és Koncz Zsuzsa, valamint Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter is Kövek a zsebben című produkciójukkal. Lesznek helyi, visszajáró fellépők, például Show&Bors zenekar, illetve a Lackás és a Banda is zenél majd.

Forczek Győző hangsúlyozta, hogy az egészség a legfontosabb, ehhez mérten szervezik a programokat. Mindenkinek, aki ellátogat a rendezvényre, kötelező lesz az orrot és szájat eltakaró maszk viselése, valamint igyekeznek a koncerttermeket és rendezvénytermeket is úgy berendezni, hogy a megfelelő távolságra legyenek egymástól a látogatók. Az igazgatóhelyettes minden látogatót arra kér, hogy ők is ügyeljenek a megfelelő távolság megtartására és használják a főbejáratnál kihelyezett kézfertőtlenítőt.

További programok »

Kultúra

Kiadvány erősíti a békéscsabai múzeum új Munkácsy-kiállítását

A számtalan technikai újdonságot felvonultató Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala című kiállításához most egy olyan katalógus készült, amely részletesen mutatja be a kor festőjét, illetve más helyszínek történéseit. A sajtótájékoztató után Gyarmati Gabriella muzeológus és művészettörténész tartott tárlatvezetést.
2020. október 20. 18:22
FEL