Csúcsot döntött a három város túra

2016. május 11. 13:36 | Fekete Kata

A tavalyinál százzal többen, összesen 282-an vágtak neki a tizenötödik alkalommal megrendezett Három Város Teljesítménytúrának. A túra, amelyet gyalog, kerékpárral és kenuval lehet teljesíteni, Békés, Békéscsaba és Gyula környékét, erdeit, turistaútjait mutatja be. A békéscsabai Körösök Völgye Turista Egyesület rendezvényén erőnléttől függően többféle résztáv választható a 10 km-es gyalogtúrától a 88 km-es kerékpáros verzióig. 

Az időjósok szokás szerint esőt harangoztak be a túra előtt, de néhány cseppet leszámítva szikrázó napsütés volt, látványos felhőpamacsokkal az égen. Reggel 8 órától folyamatosan érkeztek a három rajthelyre a túrázók. Idén újdonság volt, hogy a kerékpáros távokra Gyulán is lehetett nevezni, ami az itt lakóknak jelentett könnyebbséget. Annak ellenére, hogy ezt a lehetőséget csak a túra előtti napokban hirdették ki, több mint húszan választották ezt az opciót. Mint a Körösök Völgye Turista Egyesülettől megtudtuk, a kerékpárosok a 88 kilométeres aszfaltos és a 80 kilométeres terepes távot választhatták. Mindkét verzió érinti az elszigetelt Dénesmajort, a határ előtti utolsó lakott helyet. Érdekesség, de a túrának köszönhetően csak ezen a napon 130 bringás fordult meg itt, annyian, mint ahányan itt élnek manapság.

A gyalogos résztávok között 41-en indultak a Békés Gyula közti 33 kilométeren, 34-en a Békéscsaba - Gyula közti 20 kilométeren, és hatan a Békés – Békéscsaba közötti 13 kilométeren. A Csabai Körtúra 27 km-es távján gyalog 23-an, kerékpárral 10-en indultak. A Békéscsaba-Gyula közti oda-vissza 40 km-es távot 40-en választották. A nagy kerékpáros távot 61-en teljesítették aszfalton és 67-en terepen. Ami negatívumként említhető, az a gyalogtúra útvonalak állapota, nehezen járhatósága Békés és Békéscsaba között. Pont a túra előtti héten szóltak a sajtóhírek a három város által tervezett, kétmilliárdos „Zöld folyosó” projektről, amely elnyerte a legmagasabb szintek támogatását. A projektben újabb kikötőkről és az Élővíz csatorna kotrásáról, hidak átépítéséről szóltak a hírek, meg sem említve a parton húzódó utak, gátak karbantartását, ne adj Isten, takarítását (fűnyírás, cserjék ritkítása)…

A Körösök Völgye Turista Egyesület következő rendezvénye a megújult Mályvád teljesítménytúra lesz augusztus utolsó szombatján, gyulai és városerdei rajthelyekkel, 12,25,35 és 55 km-es gyalogos, valamint 55 km-es terepkerékpáros távokkal. Erre a túrára 400 feletti résztvevőt várnak az ország minden részéből, a varázslatos Mályvádi -erdőbe. Az Egyesület elérhető a www.kvte.hu címen, vagy a www.facebook.com/korosok közösségi oldalon.

 

 

További programok »

FEL