Csökkent az építési célú közbeszerzések száma

2020. október 5. 10:33 | behir.hu

Mennyiségben kevésbé, értékben erőteljesen csökkentek az építési célú közbeszerzési eljárások az idén. A lejtmenetnek csak részben oka a pandémia, a visszaesés már a múlt év végén felsejlett.

A legcsendesebb hónap a közbeszerzési piacon idén is a február volt. Már az első két hónapban látszott a 2020-as megtorpanás, amit a márciusra ideért koronavírus-járvány nyomán bevezetett számos korlátozás és az azokat kísérő gazdasági visszaesés tovább fokozott. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) friss konjunktúrafelmérésében nem pusztán a pandémia számlájára írja a zuhanást, amikor a rendelésállomány drasztikus csökkenésének okait összegzi. Az uniós és a hazai önkormányzati választások egymást erősítő, az építési-beruházási megrendelésekre gyakorolt negatív hatásának következményeként a múlt év végén 10 százalékkal, július végén pedig a Covid–19 hatásával együtt már több mint 20 százalékkal volt kisebb az építőipari szerződésállomány. A 2020. január–augusztusi közbeszerzések száma a bázisidőszak 57 százalékára esett, értékük pedig csak a 76 százalékát éri el.

Az állami szintű központi eljárások száma a tavalyi 49-ről 54-re nőtt, de a beruházások összértéke 63,2 milliárdról 38,1 milliárd forintra csökkent.
 

Az elmúlt tíz évben a legkevesebb, alig 2,8 ezer építési célú közbeszerzési eljárás 2012-ben zajlott le, a legkisebb, alig több mint 683 milliárd forintos piaci tortán viszont 2011-ben osztoztak az érintettek. Az évtizedes mennyiségi csúcsot 2018-ban érte el a piac az akkor meghirdetett 5,4 ezer beruházással, amelyek összege 2061,4 milliárd forint volt. A legnagyobb összértéket viszont a 2017-es év hozta, amikor 3,8 ezer eljárásban 2309 milliárd forint értékű beruházás indult. Átlagérték terén is 2017 volt kiemelkedő, amikor az előző évinek csaknem a duplájára, 603 millió forintra ugrott az építési beruházások értékének átlaga a közbeszerzési piacon, ahol ezen a téren azóta sem született ezt elsöprő rekord. Tavaly 400 millió, az idén az első nyolc hónapban 500 millió forint az átlagérték, az idei eredményeket a szeptember–december közötti időszak még számottevően befolyásolhatja.

A teljes cikket itt olvashatja. 

Forrás: Világgazdaság 

További programok »

FEL