Az öregdiákokat Krizsán Mihályné Kvasz Ágnes egészségügyi szakoktató és Madariné Kis Erzsébet szakmai igazgatóhelyettes fogadta. Ágnes egy híján ötven éve jár az Egészségügyi szakközépiskolába (Eü), ugyanis 1976 őszén volt elsőéves. A ’80-as végzést követően szülésznőként helyezkedett el a kórházban, majd három év múlva egy korábbi pedagógusa visszahívta szakoktatónak az Eü-be. Azóta szinte az összes tanítványa a kórházban dolgozik: nővérek, ápolók, mentők, orvosok lettek.

Madariné Kis Erzsébet és Krizsán Mihályné Kvasz Ágnes – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Erzsébet hozzáteszi, ötven év alatt két (!) igazgatója volt/van az iskolának. Dr. Hursán Györgyöt Tálas Csaba, a jelenlegi vezető váltotta. Elmondása szerint az utóbbi kiszámolta, hogy a megelőző fél évszázad alatt mintegy 4500-an végezték el az egészségügyit.
Az aulában korábbi tablók, fényképek, korabeli nővérke ruhák ejtik ámulatba az érkezőket. Az egyik füzetben a diákok aranyköpéseit gyűjtötték össze. Íme néhány „Rettegett Ivánról nevezték el Leningrádot.” „A fejlődés hanyatlásnak indult.” „A könyvnyomtatás a 16. században indult, Könyves Kálmán nevéhez fűződik.” „A király tejhatalommal rendelkezett.”
Az egyik öreg diák Csendes Csaba, jelenleg a békéscsabai mentőállomás vezetője, 31 éve végzett az iskolában. Határozottan állítja, mindig is mentős akart lenni, amit egy kordokumentummal alá is tud támasztani. Már hatodikos korában mentőautókat rajzolt, miután látott egy piros zászlós Nysát az ifiház előtt. Elemeséli, akkoriban potom 10 fiú járt az egész iskolába; aki nagyon okos volt, az orvosi egyetemre ment, mások kórházban vagy a mentőknél kezdtek.
Tálas Csaba köszöntőjében elmondta, az egészségügyi szakközépiskola 1975 őszén nyitotta ki a kapuit. A tanév nem szeptembertől, hanem október végén kezdődött, és idén október 31-étől kezdődik az intézmény következő 50 esztendeje. Azt megelőzően a békéscsabai egészségügyi képzés 1968-ban a Kemény Gábor Szakközépiskolában indult a világhírű útjára.
Majd Zsabka Erzsébettel – aki a Keménybe járt és később az Eü-ben tanított – Vozár Pálné Erzsikét, a legrégebb óta fiatal (by: Tálas Csaba) tanárnőt köszöntötték. A zsúr a Hugonnai Kávéházban egy kötetlen beszélgetéssel zárult.

Zsabka Erzsébet, Vozár Pálné Erzsike és Tálas Csaba – Fotó: Such Tamás / behir.hu