Hazánk időjárási viszonyai mellett, a legtöbb vadon élő állat számára a tél az év legviszontagságosabb időszaka. Ilyenkor a túlélés érdekében különböző viselkedésformák alakultak ki. A nyílt, pusztai környezetben élő állatfajok közül többre is jellemző, hogy míg nyáron magányosan, vagy párban mozognak, addig a tél közeledtével nagy létszámú csapatokba verődnek és tavaszig együtt maradnak. Ez a viselkedés jellemző az alföldi területeken élő őzekre, melyek sokszor akár 40-60 fős csapatokat, úgynevezett rudlikat alkotnak. Az őzekhez hasonló viselkedést mutat a túzok is.
A csoportos viselkedésnek egyik előnye lehet, hogy a „több szem, többet lát” elv alapján hamarabb észrevehetik a közeledő ragadozók jelentette veszélyt, illetve nem kell minden egyednek folyamatosan figyelnie. Amíg néhányan őrködnek, addig a csapat többi tagja nyugodtan tud táplálkozni. A kisebb túzokpopulációknak sokszor az összes tagja egy csapatba verődik. Ez könnyebbség a szakemberek számára is a téli állományfelmérés idején. A Csanádi puszták túzokjai például idén télen egy 25 fős csapatot alkotnak, amely tojókból és fiatal kakasokból áll, 4 öreg kakas pedig egy másik, kis csapatot alkot, ők a dürgési szezonig ritkán érintkeznek a nagyobb csapattal. Megfigyelhetjük azt is, hogy őzek és túzokok együtt mozognak a pusztában, az őzek előszeretettel használják ki a túzokok élesebb látását, akik hamarabb riasztanak, ha meglátják a ragadozókat.
Dévaványa térségében a repcék vetése száraz körülmények között indult ugyan, de a későbbi csapadékhullám kedvező viszonyokat teremtett ahhoz, hogy kikeljenek a vetések. Ez egyben megalapozta a kedvező telelőhelyek jelenlétét a túzokok számára, melyek már december elején megkezdték a gyülekezést. A repcetáblákon népes csapatokat láttunk, eddig a legnagyobb 120 egyedből állt, de a többi is hasonló méretű. A néhány hét múlva esedékes országos túzokszinkron során pontosabb képet kaphatunk majd arról, mennyi túzok telel a térségben. A tojók és a kakasok jellemzően külön csapatokban koncentrálódnak, de vegyes előfordulásra is láttunk már példát.
A repcetáblákon jellemző a különböző állatfajok, például a mezei nyulak, őzek és túzokok közötti asztalközösség, ahol az egymásra utaltság harmonikus összhangja figyelhető meg. Míg a túzokok éberségükkel figyelmeztetik a többieket az esetleges veszély közeledtére, addig az őzek a hóborította repcetáblákon a kaparásukkal segítenek a túzokoknak, hogy ők is hozzáférjenek a repcelevelekhez. Egyes jó adottságú területeken akár száznál több túzok és ugyanennyi őz is alkothat ilyen táplálkozási közösségeket.
A Mezőgyán – Zsadány - Nagyszalonta térségében élő túzokcsapatok szokás szerint a Nagyszalonta környéki repceföldeken telelnek. Az ottani kollégák a közelmúltban 44 példányt számoltak, melyeknek többsége tojó. Vésztő mellett november derekán még 15 kakast figyeltek meg.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
