Családtörténet-kutatást segítő program indult a gyulai levéltárban

2019. október 25. 08:35 | behir.hu

Hetedíziglen címmel indított 2019 őszén többéves családtörténet-kutatást népszerűsítő, segítő projektet a Magyar Nemzeti Levéltár. A programba a gyulai archívum is bekapcsolódott. Októberben már háromszor vettek részt oktatáson az érdeklődők.

A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) új genealógiai programja a családtörténet-kutatásra fókuszál, amely sokkal szélesebb spektrumot biztosít, mint a családfakutatás: segítségével számos életmód- és helytörténeti vonatkozású adat is felderíthető, nyilatkozta Szabó Dorottya, az MNL főlevéltáros.

A családtörténet-kutatás során kiderülhet többek között az, milyen foglalkozásokat űztek, milyen településeken éltek, voltak-e birtokaik a felmenőknek. Az MNL minden egyes megyei levéltárának munkatársai ehhez nyújtanak szakmai támpontokat a szervezett csoportfoglalkozásokon.

A program keretében az MNL két ingyenes kiadványt is megjelentetett. Az egyiket az általános iskolások részére, a másikat a tőlük idősebbeknek. A kezdeményezés országos megnyitóján a középiskolás, illetve felnőtt korosztálynak szánt munkafüzetet Czégé Petra, az MNL Békés Megyei Levéltárának segédlevéltárosa mutatta be.

A Petőfi téri gyulai archívumban októberben már három alkalommal tartottak egyórás oktatást. A részvételi lehetőségekkel kapcsolatban Héjja Julianna Erika főlevéltáros nyújt tájékoztatást telefonon, személyesen vagy a csaladtortenet.beml@mnl.gov.hu e-mail-címen. A következő összejövetel október 25-én lesz este fél hattól.

Forrás: Gyulai Hírlap

További programok »

Gyula

Hol találkozhatunk a Mikulással a hétvégén? – Adventi programajánló

December 6-án és 7-én számos helyszínen várják a családokat izgalmas, ünnepi programokkal Békésben. Összegyűjtöttük a legfontosabb eseményeket, ahol a Mikulással is találkozhatnak a gyerekek, és mellette olyan eseményeket, ahol adventi élményben lehet részük a kicsiknek és a nagyok is.
14:56
FEL