Családi program a gyulai majálison

2022. május 1. 10:00 - 19:00
Helyszín: Várkert Gyula
2022. április 15. 08:23 | behir.hu

Koncertekkel és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket.

A magyar népi kalendáriumban is jeles nap, a tavasz teljes hatalmába lépésének örömünnepe május elseje. Májusfát állítottak ilyenkor, vagy tűzték ki lányos ház elé, annak udvarára, tetejére, esetleg kapujára vagy a kútágasra.  Ma már persze elsősorban a munkásmozgalom legfontosabb ünnepeként, a munkavállalók szolidaritási napjaként ismerjük.

1889-ben a II. Internacionálé alakuló kongresszusa határozott úgy, hogy 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel a nyolcórás munkaidő bevezetése, illetve nemzetközi szolidaritásuk kifejezése érdekében. Magyarországon is 1890-ben tartottak először május 1-jei tömegdemonstrációt. A II. Internacionálé 1891-es második kongresszusán aztán május elsejét már hivatalosan is a "munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé" nyilvánították.

Mára megkopott a munkásmozgalmi jellege, inkább egyfajta családi programként tekintünk erre a napra, amelyet az időjárásnak hála a szabadban tölthetünk. Május 1. programjai is ehhez a megközelítéshez alkalmazkodtak, s ez jelenik meg az idei gyulai eseménysorban is.

 

 

Városi Majális
  1. május 1. (vasárnap)

Helyszín: Várkert

 

10.00 Fülemüle Zenekar koncertje

11.00 Royal Dixieland Band koncertje

14.00 Powerbeat ütőegyüttes koncertje

15.00 Mesesarok

16.00 Egyszer volt Budán kutyavásár – a Kacagó Bábszínház előadása

17.00 Téglás Feri és barátai – népzenei koncert

18.30 Vársz valahol turné - Dirty Slippers koncertje

 

Kiegészítő programok:

Bábika népi játszóház

Egészségügyi állapotfelmérés a Gyulai Egészségfejlesztési Iroda közreműködésével

 

Eső esetén a rendezvény elmarad.

 

Forrás: Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nkft.

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL