Család, hit és haza a forradalom idején

2016. október 19. 17:40 | Laczkó Viktória

 

Család, hit és haza a forradalom idején. Az 1956-os forradalom és szabadságharc gyomai eseményeire emlékeztek a Gyomaendrődi Járási Hivatal dísztermében. Az előadók soraiban 56-os túlélők foglaltak helyet, valamint a békéscsabai Trefort Ágoston Fiúkórus zenés előadását is meghallgathatták a jelenlévők.

A szakközépiskolai és szakiskolai hallgatókból álló Terfort Ágoston Fiúkórus - Hol vannak a katonák című előadása egészítette ki azt az 56 eseményeire emlékező konferenciát, amelyet a Templarius Alapítvány szervezett. 

Az alapítvány fő feladatának tekinti az ifjúság önismeretének és magyarságtudatának kibontakoztatását- fogalmazott Ungvölgyi János. A kuratóriumi elnöke beszédében kiemelte: fontos számukra a család, a hit és a haza szeretete.

- Fontos az ifjúság nevelése, de nem mindegy, hogy hogyan történik. Kicsit irányítani kell, kicsit a nemzettudat, a magyarság, a hit irányába, a család, a keresztény, konzervatív értékrend iránt. Tulajdonképpen ez a mai nayp is azért jött létre, hogy kicsit velük, kicsit nekik szóljunk - tette hozzá Ungvölgyi

A konferencián megszólaltak túlélők is, akik helyi és országos viszonylatban mutatták be a hatvan évvel ezelőtt történteket.

Pásztor Bélát be is börtönözték. Beszédében hazai és nemzetközi helyzet ismertetésétől jutott el a forradalomig és kitért a Szovjetunió irányításával 1947 után létrejött kegyetlen és véres diktatúrára, amit a kommunista hatalom szervezett hazánkban.

- Többségében képzettséggel nem rendelkező, de politikailag megbízható személyek gazdasági és kulturális intézmények tömegét tették tönkre. Gyárakat és üzemeket államosítottak, az egyházi iskolákat megszüntették - emlékezett vissza Pásztor Béla. 

Emlékezni kötelesség, de mégis nagyon nehéz – jelentette ki a konferencia fővédnöke. Dr. Latorcai János szerint a XX. század egyik legnehezebb történelmi helyzetében résztvevőnek köszönhetjük, hogyha ők maguk nem is, de legalább családjuk, leszármazottaik egy jobb, egy szebb országban tudjanak élni.

A helyi járási hivatal vezetője, dr. Pacsika György kiemelte: a nemzet egységére, a hősiességre, a bátorságra és az áldozatkészségre emlékezünk, valamint arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy nincs olyan diktatúra, ami össze ne omlana a nemzet közös akaratától.

FEL