Csaknem 270 ezer embert segítettek munkához a foglalkoztatási programok

2019. július 21. 13:21 | behir.hu

Tovább támogatja a kormány a következő években a 25 év alatti fiatalok, valamint a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű csoportok elhelyezkedését a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében – mondta a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

Az Ifjúsági garancia program, valamint az Út a munkaerőpiacra program csaknem 270 ezer embernek segített elhelyezkedni a munkaerőpiacon 2015 óta. Bodó Sándor a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban kiemelte: a munkáltatók jelentős kedvezményeket – akár egyénenként hárommillió forintot – is igénybe vehetnek az érintettek után.

A vissza nem térítendő támogatások két részből állnak: egyfelől a bérköltségekhez, másfelől a képzéshez nyújtanak támogatást a cégeknek. A bérköltség-támogatás feltétele, hogy a munkavállalói létszám növekedjen, tehát kizárólag új alkalmazott felvételéhez vehető igénybe – emlékeztetett Bodó Sándor.

A foglalkoztatáspolitikai programokra több száz milliárd forintot fordít az állam. A tárca adatai szerint május végéig csaknem 117 ezer 25 év alattinak nyújtott lehetőséget az Ifjúsági garancia program. Közülük 36 500-an valamilyen képzésben is részt tudtak venni a támogatásnak köszönhetően.

Szintén jelentős eredményeket hozott az Út a munkaerőpiacra program: csaknem 150 ezer 25 év feletti, alacsony képzettségű, nem dolgozó vagy közfoglalkoztatott kapott lehetőséget, közülük a munkaadó több mint negyvenezer embert tudott bevonni a megfelelő képzésbe is.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL