A kis- és középvállalkozásokat támogatja egy induló pályázat

2024. október 8. 16:35 | behir.hu

A kis- és középvállalkozások (kkv) innovációját támogató program indul 181 milliárd forint keretösszeggel a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Pluszban, amely idén és jövőre pályázható - mondta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára egy interjúban.

Bódis László megerősítette, hogy ez az elmúlt évek legjelentősebb kkv szektort érintő innovációs pályázata.

Hozzátette: a kkv-k innovációját azért kell támogatni, mert az innovatív cégek 58 százalékkal hatékonyabban működnek, átlagosan 34 százalékkal több bért fizetnek a munkavállalóknak, és 2,5-ször több dolgozót foglalkoztatnak. Ezek olyan előnyök, amelyek a cégeknek, a dolgozóiknak és a teljes nemzetgazdaságnak hasznára válnak - mondta.

– A programon belül 106 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett pályázat termékfejlesztésre fókuszál - ismertette. A pályázati feltételek között szerepel, hogy legalább 12 dolgozót kell foglalkoztatni, és legalább 300 millió forintos árbevétellel kell rendelkezni, emellett a fejlesztés végére új technológiát, terméket vagy szolgáltatást kell létrehozni, amelyet szabadalommal védenek, és a fejlesztést követő években árbevételt érjenek el vele – sorolta.

Bódis László kitért arra, hogy adataik szerint 16 ezer olyan magyar kkv működik, amelyek foglalkoznak exporttal, ezeknek az egyharmada, 5-6 ezer cég innovatív jelenleg. A kormány azt a célt tűzte ki, hogy minden második kkv hajtson végre innovációs fejlesztést 2030-ig, amivel a magyar vállalati szektor hatékonyságát, a béreket, és a GDP-t is jelentősen növelhetnék.

Forrás: MTI, TV2

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL