Csak úgy dőltek az egyéni csúcsok a vásárhelyi Gyarmati Kupán

2023. március 28. 19:31 | behir.hu

Tizedik alkalommal rendezte meg hétvégén a Hód-Fürdő Kft. a Gyarmati Kupa nemzetközi úszóversenyt a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában. A kétnapos eseményre harminc klub delegálta felnőtt és utánpótláskorú sportolóját, megyénkből mind a hét egyesület képviseltette magát.

Nem kevesebb mint 422 fiatalt nevezett klubjuk, akik összesen 1797 rajtot teljesítettek. Mindez azt jelentette, hogy szinte reggeltől estig pezsgett a víz két napon át a modern sportuszodában. Német, román, szerb és szlovák klubok versenyzői emelték nemzetközi szintre a viadalt.

Az elért pontokat tekintve a házigazdák bizonyultak a legeredményesebbnek, vagyis az 57 versenyzőt kiállító HÓD Úszó Sportegyesület végzett az élen 918 ponttal, megelőzve NICS-Hódmezővásárhelyi Úszóklubot (714) és a Bácsvíz Kecskeméti VSC-t (515). A megyeiek közül a legjobb pozíciót a Békéscsabai Előre Úszó Klub harcolta ki, nyolcadik lett 253 ponttal. A további megyeiek: 12. Orosházi Úszó Egyesület (202), 14. Békési ÚKE (148), 15. Gyulai Várfürdő (145), 23. Tótkomlósi Úszó Egyesület (51), 34. Gyulai Triton SE (43), 27. Gyomaendrődi Körös ÚE (27).

A Gyulai Várfürdő Kft. úszói csak az első napon álltak rajthoz, aminek oka prózai. Legalábbis, ahogy Tóth András, a fürdővárosi klub vezetőedzője fogalmaz: – Csak szombaton versenyeztek fiataljaink, hétfőn már komoly edzéseken vettek részt újra. Tizenhárom fiatallal utaztunk Hódmezővásárhelyre, közülük hatnak három hét múlva lesz az idei fő versenye, a felnőtt bajnokság. Ezért most csak az volt a cél, hogy edzésjelleggel, de verseny körülmények között ússzanak, legyen egy kis versenyláz, egy kis megmérettetés is. Mindenki több számban is rajthoz állt, így komoly terhelést is kaptak Vásárhelyen. A felnőtt országos bajnokságra készülő hat versenyzőnk közül egyébként egyedül Szabó János az, aki valóban felnőtt, a többiek ifjúságiak, serdülők lesznek. Számukra motivációs cél lesz az ob, például Milák Kristóffal is versenyezhetnek. Számomra az is fontos, lássam, hogyan állnak a felkészülés során a majdani saját korosztályos bajnokságukra.

Valach Dávid, a békéscsabaiak utánpótlásedzője így értékelte fiataljai teljesítményt: – Célunk az volt, hogy felmérjük, miként is sikerült a téli alapozó munka. Nagy büszkeséggel mondhatom, hogy határozottan jól, mivel hetven egyéni csúcs született tanítványaim körében, ami önmagáért beszél, főleg úgy, hogy a rajtjaink száma összesen 72 volt. Ezen felül sikerült 14 országos bajnoki szintidőt teljesíteniük a gyerekeknek! Volt olyan versenyzőm, aki már a jövő évi ob-ra is biztosította a helyét, de akadt, aki a 13. életévét taposva úszott felnőtt országos kvalifikációs szintidőt. Ezen felül pedig begyűjtöttünk még két aranyjelvényes szintet.

Petróczki Zsombor, a csabaiak „nagycsoportjának” edzője pedig így összegzett: – A várakozásomnak megfelelő idők születtek. Széles palettán mozogtak a vállalt versenyszámok mind úszásnem, mind versenytáv tekintetében. Saját úszásnemektől az idegenig, rövidebb sprint távoktól a hosszabbakig teljesítettünk versenyszámokat. Az edzéseken való részvétel, és az ott végzett munka szépen tükröződött az eredmény kijelzőn. A sok egyéni csúcs mellett értékes ranglistás, aranyjelvényes és országos bajnoki szintidő teljesült.

A Békés megyeiek dobogósai. Férfiak. 50 m gyors. 2009-2010: 3. Nagy Szabolcs (Békéscsaba) 28,44. 2011-2012: 3. Dávid Olivér (Orosháza) 30,532. 2013 és fiatalabbak: 1. Furák-Szabovik Kirill (Orosháza) 35,28. 100 m gyors. 2004 és idősebbek: 2. Szabó János (Várfürdő) 54,23. 2007-2008: 2. Szász Máté (Várfürdő) 56,77. 2013 és fiatalabbak: 1. Furák-Szabovik Kirill 1:19,66, 3. Nyéki Barnabás (Békés) 1:20,21. 200 m gyors. 2009-2010: 3. Nagy Szabolcs 2:16,72. 2011-2012: 2. Dávid Olivér 2:21,80. 2013 és fiatalabbak: 1. Furák-Szabovik Kirill 2:53,46. 400 m gyors. 2005-2006: 3. Havas Balázs (Várfürdő) 4:19,76. 2007-2008: 1. Szász Máté 4:27,37. 2013 és fiatalabbak: 1. Furák-Szabovik Kirill 6:03,73. 800 m gyors. 2009-2010: 2. Nagy Szabolcs 9:41,48. 1500 m gyors. 2005-2006: 1. Havas Balázs 16:53,17. 50 m pillangó. 2007-2008: 3. Petróczki Zsombor (Békéscsaba) 27,47. 2009-2010: 2. Takács Botond (Békéscsaba) 29,93. 100 m pillangó. 2004 és idősebbek: 1. Szabó János 59,43. 2013 és fiatalabbak: 1. Bíró Zente Balázs (Tótkomlós) 1:38,28. 200 m pillangó. 2009-2010: 2. Molnár Zsolt (Békés) 2:33,86, 3. Takács Botond 2:39,74. 50 m hát. 2013: 1. Furák-Szabovik Kirill 40,82. 100 m hát. 2007-2008: 2. Szász Máté 1:04,58. 2011-2012: 1. Abrudán Gábor (Várfürdő) 1:13,02, 2. Tamási Levente (Békéscsaba) 1:16,55. 2013 és fiatalabbak: 1. Furák-Szabovik Kirill 1:31,73, 2. Nyéki Barnabás 1:33,58. 200 m hát. 2009-2010: 3. Varga Zoltán (Gyomaendrőd) 2:42,48. 2011-2012: 1. Tamási Levente 2:42,49, 2. Mészáros Márton (Békéscsaba) 2:48,60. 2013: 1. Furák-Szabovik Kirill 3:12,05. 50 mell. 2011-2012: 3. Kéri Dávid (Békéscsaba) 41,57. 100 m mell. 2013 és fiatalabbak: 1. Hajdu Máté (Tótkomlós) 1:40,77, 3. Pásztor Gyula (Békés) 1:43,73. 200 m vegyesúszás. 2009-2010: 3. Takács Botond 2:32,16. 2013 és fiatalabbak: 1. Nyéki Barnabás 3:18,90. 400 m vegyesúszás. 2013 és fiatalabbak: 1. Hajdu Máté 7:09,98, 2. Bíró Zente Balázs 7:38,46.

Nők. 50 m gyors. 2008-2009: 3. Szili-Török Flóra (Triton SE) 28,24. 100 m gyors. 2006-2007: 1. Cseresznyés Petra (Várfürdő) 1:01,31, 2. Szamos Panna (Várfürdő) 1:01,66. 2015 és fiatalabb: 3. Bogár Noémi (Orosháza) 1:57,51. 200 m gyors. 2005 és idősebbek: 2. Zsilinszki Orsolya (Békéscsaba) 2:26,62. 2012-2013: 1. Walki Dorina (Orosháza) 2:39,72. 400 m gyors. 2006-2007: 1. Cseresznyés Petra 4:39,55, 3. Bogár Viktória (Orosháza) 4:48,97. 2012-2013: 2. Walki Dorina 5:35,61, 3. Gál Kincső (Várfürdő) 5:39,96. 1500 m gyors. 2010-2011: 1. Nagy-Benedek Izabell (Békéscsaba) 18:53,99. 50 m pillangó. 2010-2011: 2. Perza Berta (Békéscsaba) 32,28. 2012-2013: 1. Walki Dorina 36,24. 100 m pillangó. 2006-2007: 1. Szamos Panna 1:07,75. 200 m pillangó. 2010-2011: 1. Nagy-Benedek Izabell 2:37,73. 50 m hát. 2010-2011: 2. Papp Hanna (Békéscsaba) 35,95. 2012-2013: 3. Nagy Luca (Békés) 42,39. 2016 és fiatalabbak: 2. Molnár Boglárka (Békés) 1:03,43. 100 m hát. 2006-2007: 1. Cseresznyés Petra 1:05,94. 2008-2009: 2. Matei Bryana Anasztázia (Várfürdő) 1:10,49. 2012-2013: 3. Metcalfe Rebecca Erzsébet (Békés) 1:23,04. 2015 és fiatalabb: 2. Bogár Noémi 2:10,55. 200 m hát. 2008-2009: 1. Rozek Petra (Békéscsaba) 2:33,29. 2012-2013: 3. Gyucha Csenge (Békéscsaba) 3:05,88. 50 mell. 2008-2009: 2. Szili-Török Flóra 35,40. 2016 és fiatalabb: 1. Pásztor Dóra (Békés) 1:00,39. 100 m mell. 2008-2009: 1. Szili-Török Flóra 1:17,29, 3. Szabó Kata (Békés) 1:22,91. 2010-2011: 3. Vasas Vivien (Békéscsaba) 1:23,55. 2012-2013: 1. Metcalfe Rebecca Erzsébet 1:31,01, 2. Walki Dorina 1:34,63. 200 m mell. 2008-2009: 2. Szili-Török Flóra 2:50,63. 2010-2011: 2. Vasas Vivien 2:58,86. 2012-2013: 1. Walki Dorina 3:19,83. 200 m vegyesúszás. 2005 és idősebbek: 2. Zsilinszki Orsolya 2:44,81. 2006-2007: 2. Bogár Viktória 2:35,43. 2008-2009: 1. Rozek Petra 2:29,46, 2. Szili-Török Flóra 2:31,79. 2010-2011: 1. Nagy-Benedek Izabell 2:33,92. 2012-2013: 1. Metcalfe Rebecca Erzsébet 2:52,42, 2. Walki Dorina 3:01,64, 3. Oláh Mira (Békés) 3:03,83. 400 m vegyesúszás. 2006-2007: 2. Bogár Viktória 5:24,46. 2012-2013: 2. Walki Dorina 6:23,81.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL