Barbara és Allan Pease A testbeszéd enciklopédiája könyvéből szeretnék gondolatokat hozni olvasóinknak, amelyben a mosolyt kutatják tudományos alapokon.
Régóta foglalkoztatja a szakembereket, hogy a nem verbális jelzések velünk született, elsajátított, átörökített vagy valamilyen más módon szerzett tevékenységek-e. Bizonyítékokat gyűjjtöttek össze vakok és/vagy süketek megfigyeléséből – akik hallás vagy látás útján nem sajátíthattak el nem verbális jelzéseket –, a világ számos különféle kultúrája jelzésrendszerének megfigyeléséből, valamint antropológiailag legközelebbi rokonaink, a majmok viselkedésének tanulmányozásából. E kutatómunka eredményei azt mutatják, hogy vannak olyan gesztusok, amelyek mindegyik kategóriába beletartoznak.
A jelbeszéd alapvető gesztusai jórészt azonosak világszerte. Az ember mosolyog, ha jókedvű, boldog; ha szomorú vagy haragos, összehúzza a szemöldökét vagy mogorva arcot vág. A fejbólintás jóformán világszerte „igent" vagy jóváhagyást jelent. A főhajtás egy formájának tűnik, és alkalmasint velünk született gesztus, amelyet süketek, vakok is használnak.
Ha mosolyogsz, visszamosolyognak rád, mert ragályos
Igaz az a tény, hogy szeretünk mosolygós, vidám emberekkel egy társaságban lenni. Ez azért van, mert a mosolygós, nevetős arc hatással van az idegrendszerünkre. Ha rosszkedvű, elkeseredett emberek vannak körülöttünk, akkor magunk is lehangolódunk és mogorvábbak leszünk. A mosolygós embereknek ezért van több barátjuk.
Egy feladat: próbáljon meg haragudni a képen látható férfira!
Valószínűleg nem sikerült, de ez így természetes. Aki őszintén mosolyog, arra nem lehet haragudni.
Galéria
-400x225.webp)
