Csak a kerítés állította meg az ittasan a kerékpárúton autózó vésztői fiatalt

2025. július 28. 11:01 | behir.hu

Jogosítványa sem volt annak a fiatalnak, aki még áprilisban kötött el az utcáról egy autót, majd addig furikázott vele, míg egy kerítésnek nem ment.

Jármű önkényes elvételének bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Szeghalmi Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására, továbbá az okozott kár megtérítésére tett indítványt egy 19 éves, vésztői tartózkodási helyű férfi ellen, aki ittas állapotban, balesetet okozva vezette a jogosulatlanul megszerzett gépkocsit.

A fiatal férfi április 26-án, este 9 után vette észre Vésztő egyik utcáján azt a nyitott autót, amelyben még az indítókulcsot is benne hagyták. A férfi az előzetes elfogyasztott alkohol hatása alatt beült a gépkocsiba, elindította azt, majd nekitolatott az utcán parkoló másik autónak, amelyben 100 ezer forint kár keletkezett. Ezt követően az úttal párhuzamosan kiépített kerékpárúton haladt tovább a József Attila utca felé, majd nekiütközött az egyik Katona József utcai ház kerítésének.

A rendőrség itt igazoltatta a férfit, az alkoholszondás ellenőrzés pozitív eredménnyel zárult, majd az ügyeletre előállított férfitől levett vérminta szintén igazolta ittas állapotát. A férfi enyhe fokú ittas állapotban, jogosítvány nélkül vezette a sértett tulajdonában lévő, jogtalanul használt személygépkocsit, amelyben a balesetek hatására 400 ezer forint kár keletkezett.

 

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

FEL