A terhelt február 22-én erősen leittasodott egy vésztői rendezvényen. A délutáni órákban Vésztőn, a Bartók Béla utcában, a kerékpárúton minden ok és előzmény nélkül rátámadt egy gyalogosan ott közlekedő, a terhelt által nem ismert helyi férfira. A sértettet lelökte a földre, aki ekkor fel tudott állni és védekezni próbált a hirtelen, váratlanul jött támadással szemben, de sikertelenül.
Amikor a sértett ismét a földre került, a terhelt legalább kilenc alkalommal ököllel megütötte a fejét és a védekezésre feltartott karját, több alkalommal belerúgott a fejébe, a felső testébe, és a sértett fejére rátalpalt, majd eltávozott. A sértett 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, de a bántalmazás módja – a terhelt kitartóan, többször bántalmazta a sértettet, ütései, rúgásai a fejét, tarkóját is érték – alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására is – közölte a Békés Vármegyei Főügyészség.