(Az írás közben egyszer Freud is megjelent, a Jólvanezígy helyett azt ütöttem be: Jólvanazagy.)
Már a kezdés előtt vagy fél órával egy jó hosszú sor kígyózik a Casino előtt; garantált a teltház. Mindenki max. 30 éves. Ezt meg is jegyzem a mellettem állónak. – De azért téged emberszámba veszlek – kapom a cirógatást. A mögöttem álló 25 esztendős Laci szülinapi ajándékba kapta a belépőt. Pontosabban ő a barátnőjét, a barátnője pedig őt lepte meg. Laci március 11-én, kedvese pedig január 11-én született. Majd elindul a sor.
– Sört be lehet vinni? – kérdi egy harmadik arc a hangosítóembertől.
– Kötelező! – érkezik a válasz.
És…
Csokkker – Fotó: Such Tamás / behir.hu
„Tisztelt Hölgyeimsz és Uraimsz! Azért jöttünk össze, hogy szemtanúi legyünk állam és állampolgár szövetségnek. Kijelented-e, magyar állam, hogy az itt jelenlévő állampolgárral szövetségbe lépsz? Ki jelented-e, hogy kitartatsz mellette jóban, rosszban, szankciók és háborús vészhelyzet közben, gazdagságban – szegénységben – vonatra várva, egészségben, törődsz vele, szereted őt” – kezdi Szabó Márton "Csoki", "Csokker", aki a Nászinduló muzsikájára lépett be a terembe. (A felvezető első hangjaira először azt hittem, a Rocky Balboa songja szól.)
A jellegzetes Csoki intrót követően javaslatra mindenki köszön, kezet fog a mellette ülővel, akárcsak a templomban.
– Nem tudom, miért nem jártam eddig itt – jegyzi meg. – Rohadtul jól néz ki ez a város. Utánanéztem, sok híresség került ki innen – például Sanyi… vagy a Videoinfo1. Néhány hónapja Debrecenből Szegedre mentünk, és a kocsiból azt láttuk, hogy itt mindenki füvet nyír. (Duszka) Peti szerint van, aki nyírja és van, aki arra vár, hogy lenyírhassa. Továbbá azt is láttam, hogy van, aki pólóban, és van, aki nadrágban vágja a zöld gyepet.
Elmeséli, elvégezte a soproni erdőmérnöki egyetemet, majd néhány évig közszolga volt, hol máshol, mint a 4-6-os villamos vonalán. Nagyon jó szakemberek közt dolgozhatott, és a mai napig átérzi, hogy milyen jó, amikor a közös dolgainkért, a közösségért lehet tenni. De azt is látta, hogy a kiváló kollégái miként őrlődnek nap mint nap a politika és a furcsa döntések közt. Hamarosan rájött, nem feltétlenül lehet azzal a közös ügyeinket előre mozdítani, ha a fahasználati bejelentő nyomtatványt elektronizáljuk.
– Ráadásul Ádámot (gyermekkori cimborája) nehezebb lett volna behozni az államigazgatásba, mint engem kihozni onnan, és elkezdtük közösen a Jólvanezígyet – teszi hozzá. – A műsorral megpróbálunk alternatívát állítani a #Bochkornak, illetve Balázséknak. Azonfelül érdekelt az önálló estek világa is. Úgy gondolom, kevesen vannak, akik hajlandók nyíltan, őszintén a közélettel, politikával foglalkozni. A dolgok mögé nézni – sírva vigadva.
Majd felteszi a kérdést: „Vajon miért fontos a tájékozódás?” és nyomban meg is válaszolja: „nézetektől függetlenül mindenkinek fontos, hogy tájékozódjon, ebből kifolyólag annál jobb demokráciát tudunk magunkból kisajtolni. A tájékozott tömegeket sokkal nehezebb manipulálni.”
Azt követően egy virtuális hazugságvizsgálón keresztül átvilágítja a közéletet: de nemcsak a kormányoldali megmondóemberek, hanem a jó öreg Gyurcsány és Magyar Péter is kap rideget-parazsat. A műsor közben a hangosító ember több effekttel is tarkítja a csöppet sem lankadó, másfélórás produkciót.
(De jó, hogy a tavalyi influenszertüntetést követően Csokkerék nem léptek a direkt politikai pályára.)
***
A muri végén többen szelfiznek az előadóval. Én pedig egy küldetést teljesítve lépek hozzá. Ugyanis a 15 éves fiam úgy bocsájtott utamra, hogy haza ne merjek jönni egy Csokker szignó nélkül! Közben elmondom neki, Berci fiam egy másik videós platformról ismeri.