Csabai Mérleg – mától a postaládákban

2018. augusztus 9. 09:23 | Mikóczy Erika

Javában folyik a munka több békéscsabai óvodában és bölcsődében, hogy minél jobb körülmények között tölthessék ott napjaikat a gyerekek.  A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program százszázalékos támogatásával, összesen közel négyszázmillió forintból újul meg a Lencsési Óvoda Zöldovija, a jaminai, Szegfű utca 11. szám alatti óvoda és a 3. számú belvárosi bölcsőde felújítása – hogy mit tartalmaz a fejlesztés, azt megtalálják a Csabai Mérleg legfrissebb számában.

 

Mivel Herczeg Tamás, a békéscsabai 8-as számú választókerület önkormányzati képviselője országgyűlési képviselő lett, és ez új pozíciójával összeférhetetlen, lemondott tanácsnoki posztjáról és önkormányzati képviselői mandátumáról. Ez utóbbi miatt a 8-as számú választókerületben július 22-én időközi választást tartottak. A két nyilvántartásba vett jelölt Körömi János (független) és Paláncz György (Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt) volt. Paláncz György győzött, hogy pontosan milyen eredménnyel, azt elolvashatják az újságban.

 

Nyolc évvel ezelőtt döntött úgy a közgyűlés, hogy Csabagyöngye szőlőültetvényt létesítenek Békéscsabán.  Az ültetvényen nagyobb részben Csabagyöngye szőlőt, kisebb részben egyéb bor- és csemegeszőlőt és más gyümölcsöket termesztenek. A legkorábban érő Csabagyöngye szőlő szüretelése már el is kezdődött, az újságból megtudhatják, mit kezdenek a terméssel.

 

TOP-keretből valósul meg az az útkorszerűsítés, amelynek részét képezi egy jelzőlámpás csomópont kialakítása is a Lencsési út Corvin utcai szakaszán. A balesetveszélyes kereszteződésben már állnak a jelzőlámpák, a beüzemelésük azonban csak szeptemberre várható – erről is olvashatnak a lapban.

 

Írunk arról, hogy június közepén kelt útra és július közepén érkezett haza Major Gyula filmrendező és csapata, akik az Északi-tengertől hajóztak Békés megyéig. Az egy hónap alatt kétezer-hétszáz kilométert tettek meg a vízen, három hajóval, 9 fős legénységgel, szárazföldi kíséret nélkül, és útjukról dokumentumfilm készül. 

 

Közel két tucat csillogó tó, melyek között-mellett susogó nádassal kísért dűlőutak futnak. Csenddel áthatott több száz hektárnyi zöldövezet, amelyet nemhogy az utóbbi évek, hanem inkább évtizedek minden nagyszabású fejlesztése elkerült. Romantikus retrohangulatba konzervált természeti környezet, a kék és zöld színek amolyan csiszolatlannak megmaradt ékköve – ugye jól hangzik? Ilyen Békéscsabán a bányatavak környéke, amiről szintén olvashatnak az újságban.

 

Beszámolunk továbbá arról, milyen volt a dartsosok csabai versenye, milyen nyári táborok csalogatták idén nyáron a gyerekeket, hogyan kezdett egykor táborszervezésbe Kölcseyné Balázs Mária, és hogy milyen adományokat gyűjt most Bonnyai Sándor.

 

A Csabai Mérlegből tájékozódhatnak továbbá arról, milyen programmal várja az érdeklődőket a Lencsési Közösségi Ház szervezésében a Szent István napi előzetes, milyen városi programok lesznek augusztus 20-án, mi várható a Jaminai Családi Napon, hova érdemes menni a következő napokban, hetekben Békéscsabán, ha kikapcsolódásra vágynak, milyen programokat terveznek a közösségi házak, és hogy mit láthatunk a 7.Tv műsorán a következő két hétben.

 

További programok »

FEL