A Dirty Slippers együttesnek néhány héttel ezelőtt jelent meg az új slágere, a Pasztellkék, amit egyből átvettek a rádiók, elkezdtek játszani. Kiemelkedő eredményeket érnek el, és jól szerepelnek a Vajdaságban vagy Erdélyben is. Készült videoklip is, amelynek már az elején több mint 22 ezres nézettsége volt. A Dirty Slipperből Lobó-Szalóky Lázárral és Ritók-Filip Áronnal a 7.Tv Csabai Forgatag című műsorában beszélgetett Horváth Szabolcs műsorvezető.
– Tízéves születésnapotokat ünnepeltétek 2015-ben. Volt-e valamilyen alapgondolat, koncepció, szeretettek-e volna valamit elérni, átadni? Mondjuk úgy, volt-e küldetéstudat?
Lobó-Szalóky Lázár: A zenekarnak szerintem a kezdetek óta mindig az volt a legfontosabb, hogy ne csak szórakoztassunk, hanem motiváljuk is az embereket. Ez nyilván azért van, mert a Szécsi Tamás barátommal, akivel anno alakítottuk a zenekart, ilyen eszeveszett szuperhősök akartunk lenni. Gondolj bele, hogy mi tipikusan az Amerikai Pite generációja vagyunk huszonpár-évesen, most már közelebb sajnos a harminchoz, mint a húszhoz, akik tényleg ezeken a filmeken nőttek fel. Mi anno az őrült punk-rock világban születtünk. Az volt a legfontosabb már a zenekar kezdetén, hogy próbáljunk valami olya zenét adni az embereknek, ami pozitív és fejlődést mutató. Ez szerintem nagyon jól sikerült azóta is.
– Kicsit egyébként ezekre az alapokra is volt építve?
Lobó-Szalóky Lázár: Számunkra az volt a legfontosabb, hogy fejlődést mutasson a zenekar. Az első lemez, a Közel Hozzád nagyon nagy sikereket ért el hála a jó Istennek, ezt csináltuk egyébként az Egyesült Államokban. Ez egy olyan lemez volt, ami nagyon markáns punk rockos, bulizós hangulatot célzott meg. Utána jött a Múzsa, ami ehhez képest egy kicsit lágyabb lett, több akusztikus gitárt raktunk bele. Mind a képi világa, mind a zeneisége fejlettebb lett, érettebb lett, és azt kell mondjam, hogy modernebb is lett. A legújabb nagy lemez, amivel viszont most készülünk, és amiről az első dal a Pasztellkék, az már picit játszadozik az elektronikával, a mai trendekkel is.
– Hogyan jutottatok ki Amerikában? Mi volt az indíttatás, és miért pont ott vettétek fel a zenét?
Lobó-Szalóky Lázár: Nekem mindig nagy bizonyítási vágyam volt. Ha az ember zenekart csinál tizenévesen, akkor ki kell tűnni valahogyan a tömegből. Gyulán akkor volt már körülbelül tíz zenekar. Gyulán azóta is megvan ez, hogy szinte mindenki elkezd foglalkozni a zenével egy bizonyos életszakaszában. Aztán valaki továbbmegy, valaki abbahagyja. Mi mindenképpen az elejétől fogva nagyon komolyan gondoltuk ezt az egészet. Utána segítségünkre volt az internet, hiszen akkor voltak az első igazán menő közösségi oldalak, ahova felrakosgattuk a zenéket, de folyamatosan küldözgettem amerikai lemezkiadóknak is. Elküldtem vagy 500 kiadónak az első demókat, és Clevelandből egy lemezkiadó azt mondta, hogy gyertek srácok, várunk benneteket, mi látunk bennetek potenciált, és nekünk tetszik ez a zene, amit képviseltek. Nyilvánvalóan az, hogy magyarként játszottunk egy kicsit amerikai műfajt, hozzásegített a meghíváshoz. Például a System of a Down eredetileg egy örmény zenekar volt, de amerikai zenét játszottak, viszont mégis benne volt a zenéjükbe a kicsit saját érzésvilág.
– Amerikában ti már együtt voltatok kint?
Ritók-Filip Áron: Én utólag csatlakoztam kreatívként. Több zenekarral is foglalkozom a látvány és a videoklipek tekintetében, de talán a Dirty Slippers volt az első, akivel komolyabban kezdtünk el megfejtéseket alkalmazni. Ahogy mondta Lázár, abban a korszakban nagyon-nagyon kiforrott volt már ugye a punk rock, viszont Lázárék egy kicsit más irányvonalat képviseltek. Ezt kellett megfogni akár képügyileg, akár zeneügyileg, rengeteg olyan próbálkozás, megfejtés volt, amit ki kellett dolgozni. Így született már a Múzsa, ami egy kicsit kifejlettebb lemez, ezzel többet is foglalkoztunk közösen.
Lobó-Szalóky Lázár: Sokkal többet. A legfontosabb egy dal elkészítésénél az, hogy pontosan ugyanazt az érzést kapd, amit megálmodsz. Ehhez pedig Áron kreatív munkája mindenben kellett. A Múzsa lemeznél ott van például a Már nemnek a videoklipje. Ez a dal, arról szól, hogy az ember elveszíti a szerelmét, mert szakít vele. Aztán egy héttel később már kaparja a falat, hogy mekkora hibát követett el. Csak addigra az exe már nem akarja visszafogadni. Erről szól a Már nem című dalunk, és ezt például Áron találta ki.
Ritók-Filip Áron: Most februárban forgattuk le a hozzátartozó videoklipet. Nálunk egy videoklip előkészületét rengeteg kommunikáció előzi meg a zenekarral, hogy nagyjából mit is szeretnének, hogyan íródott a dal, mi volt az indíttatás, mi volt az inspiráció egy dal létrehozásakor, és ugyanezt szeretnénk átadni videoklipben is. A Pasztellkék az egy teljesen speciális történet volt, mert mondanivalójában teljesen eltérő a képi világ. A megjelenítést a mi képünkre formáltuk, ezért is volt vagy másfél hónapos munka vele, mire elkészült a videoklip. Rengeteg dolgot kellett megbeszélnünk, kitalálnunk, terveznünk, hogy ne egy tipikus videoklipet kapjon a néző, hanem legyen benne egy olyan csavar, ami még többet ad ehhez a dalhoz.
– Ennyire fontos szerintetek, hogy így meg legyen támogatva egy jó zene, ami mondjuk, tökéletesen van hangszerelve? Ennyire fontos, hogy ez képpel, kreativitással és minden mással ilyen szinten alá legyen támasztva?
Lobó-Szalóky Lázár: Pont édesapámmal beszélgettünk erről, hogy Magyarországon három dolognak kell egyszerre megfelelni, és az emberek fejében még akkor sem állnak össze a dolgok. Általában ez úgy működik, hogy írsz egy dalt, az bekerül a rádiókba, utána csinálsz hozzá egy videoklipet, amiben nem feltétlenül van benne a zenekar, mint szereplő. Utána nyilván elmész egy turnéra, ahol kiplakátolják a fél országot az arcoddal. A legnehezebb, hogy amikor az ember elmegy turnézni, és van már mögötte több slágerlistás dal, videoklip meg nagylemez, még mindig odajönnek emberek azzal: nem is tudjuk, hogy ti játszottátok ezt a dalt, de rajta van a telefonunkon. Ilyenkor megkérdezem: akkor hogy szedtétek le? A válasz, beírtuk a szám címét és letöltöttük. De mondom, ha leszeded, akkor azért a zenekart is megnézed? Nem – mondják – csak beraktunk egy playlist-et, az egész playlist-et letöltöttük és hallgatjuk, de nem is tudtuk, hogy ti játsszátok. Gondolj bele, hogy van egy kliped, van jó dalod, van egy turnéd, és az egésznek össze kell állni egy nagy masszává, hogy kiteljesedjen. És ha ez nincs, akkor az egész csak van.
Ritók-Filip Áron: Igen, sok zenekar van, aki kevesebb hangsúlyt fektet a látványvilágra, vagy esetleg a borítóra, vagy akármire. Az ilyen rétegzene. Lázárék populáris zenét játszanak, és pop-rockot, ha lehet így mondani, ezért nagyon-nagyon klappolnia kell mindennek az összképben.
– Te mindig azt mondod, hogy folyamatosan szeretnétek megújulni. A megújulás alatt mit értesz, vagy mit értetek? Ami veled történik, azt másképp látod, ha gondolkodsz a dolgokról. A saját változásodat mindig próbálod belevinni a zenébe?
Lobó-Szalóky Lázár: Igen. Ez pont azért van, mert én hangszeres vagyok, gitáros vagyok, meg énekes. Látom azt, hogy a popzenén belül mik azok a harmóniák, amiket el tudsz játszani. Nem szeretnék megfejtős zenét játszani, az egy teljesen más rétegnek szól. Nekünk az, hogy a Republikkal turnéztunk, akit Magyarországon mindenki hallgat, mindenki szeret, az egy hatalmas iskola is volt. Hatalmas, hogy úgy mondjam édes teher a zenekar vállán, hogy elmész egy turnéra, ott több ezer embernek játszol minden este, és neked a hatévesnek is ugyanúgy meg kell felelni, mint a hatvan évesnek. Mi egy klasszikus értelemben vett korai zenetévés zenekar voltunk. Utána elmentünk Amerikába, majd belecsöppentünk egy Republik-turnéba, és rettegtünk, hogy olyan dalainkhoz, mint a Te vagy a fény, amit a fiatalok torkuk szakadtából énekeltek, mert egy tiniszerelemről szól, mit fognak szólni a hatvan évesek. Mostanra kitaláltuk, hogy a zenekarnak van egy fesztiválturnéja, ahol zömében egyébként a fiatalok vannak ott, de a fiatalok elhozzák a szüleiket, és az a legjobb nekünk. Közben van egy akusztikus turnénk, ahova pedig csak a harminc pluszosak járnak. Ez a kettősség, ez egy nagyon nagy áldás a zenekarnak, mert tényleg így mindenkit meg tudunk szólítani. Ahhoz azonban jó pár évnek el kell telnie, hogy egyszer csak bevillanjon a fejünkbe, hogy az idősebbek az akusztikus dalokat szeretik jobban, a fiatalok pedig a tombolósakat, és akkor gyúrjuk ezt az egészet egybe, és szolgáljunk ki mindenkit, hiszen egy zenekarnak az a dolga, hogy a közönséget kiszolgálja.
– Tehát szétszedtétek, összegyúrtátok, összeraktátok, és mégis ti maradtatok. Ez benne talán a legjobb. Mennyire akarjátok önmagatokat megőrizni?
Ritók-Filip Áron: Mindenki hozzárakja a stílusjegyét, mindenki hozzárakja azt, amit legjobban tud nyújtani, akár képileg, akár zeneileg. És ezeknek a harmóniája úgymond az, ami a végeredményt adja. Tehát a képi világban azért vannak nagyon nagy változások, hiába ugyanaz a mondandója a dalnak, de mégis, aki csinálja, aki benne van a stábban, aki végigviszi az egészet, teljesen más eredményt ad ugyanaz a két forgatókönyv.
– Mi a helyzet a többiekkel, a csapat többi részével? Mennyire tudtok együtt lenni, mennyire tudtok keménymagot alkotni? Mennyire tudtok ezen a vonalon haladni, amit ti kitűztetek célul. Mindig változni, mindig újat adni, és egyre magasabbra jutni, világhírre tenni szert.
Lobó-Szalóky Lázár: Az jó lenne nyilván. Azt gondolom, hogy ahhoz kicsik vagyunk, de bármi lehet. Nálunk most már öt fővel megy a turné, és öten csináljuk a dalokat. Az elmúlt jó pár évben elfogyasztottunk egy csomó zenészt, egy focicsapatnyi ember fordult meg itt. Volt, aki nem bírta ezt az évi 80-90 koncertet, és a folyamatos alkotói munkát, arra nem tartottunk igényt. A számok, a statisztikák, a koncertek, a koncertek nézőszámai, a videoklip-letöltések és a lemezeladások a zenekart igazolják. Mi sokat tanultunk, turnéztunk a Supernemmel, Jamie Winchesterrel, a Heaven Street Sevennel. Éretlen tinédzserként már a legnagyobb magyar zenekarok fogadtak be minket előzenekarnak, és mindig a nagyokhoz tudtuk magunkat mérni. Ennek rendje és módja szerint raktuk össze a zenekart is, hogy például a Felföldi Zsolt barátunk, ő zongorázik. Viszont olyan produceri megoldásokat alkalmaz az új lemezen, ami nekem soha nem jutna eszembe. Bodrogközi Ritával imádok dolgozni. Jó dalokat tudunk írni, viszont vannak olyan pillanatok, amikor például én egy kicsit elakadok, vagy elakad Szilárd, a basszusgitárosunk egy dal megírásánál, és akkor jön Rita, vagy Zsolti, vagy a dobosunk Perlaki Bence, és abban a percben átvesszük egymástól a stafétabotot, és húzzuk előre azt a bizonyos szekeret. A Pasztellkék például egy olyan videoklip, ami egyszerűen a zenekar munkásságában egy teljesen úttörő dolog. Tehát olyan, hogy az első hat klipben benne volt a zenekar, mindegyikben mi játszottuk a főszerepet. Most benne sem vagyunk a videoklipben. Kicsit féltem tőle, hogy mit fognak hozzá szólni az emberek, de semmilyen negatív dolgot nem kapott, sokan nézték már meg. Minden zenetévé azonnal befogadta, pedig azt azért el kell mondani, hogy Magyarországon elég sokat kell kilincselniük a zenekaroknak és előadóknak a zenetévénél, nehéz topon maradni mindig. Ez ennél a dalnál nem volt kérdés, és ezért nagyon hálásak vagyunk Szabó Z-nek, aki a producere volt és Áronnak is. Nagyon örülök neki, hogy a kezdetek óta tényleg a legjobb csapattal tudunk együtt dolgozni, legyen szó egy hangmérnökről, producerről, vagy zenésztársról.
– Beszéltünk a Pasztellkékről, a klip története, színvilága egyedi, és vannak extrák benne. Hogy is van ez a bikinivel?
Ritók-Filip Áron: Elkezdtünk agyalni. Alapkoncepciónk az volt, hogy egy szürreális világot hozzunk létre, mintha álmodnánk. Ennek a dalnak a történetét szürreális vonalra vittük. Nagyon-nagyon sok embernek a munkája van abban, hogy összeállt a klip. A bikinis részt úgy találtuk ki, hogy a hölgy úgy ébred fel egy kádban, hogy tollakkal van tele, színes tollakkal, és van rajta egy láncbikini. A lánc szimbolikája lehet a kötöttségektől való megszabadulás is, amikor azt ledobja magáról. Ezt a kicsit extravagáns vonalat nyugati klipekben látjuk. A hölgyet úgy próbáltuk meg elhelyezni az egész történetben, hogy valóban ő legyen az egész klipnek az ékköve.
– El is adtátok már ezt a tervet? Tehát jövőre valamelyik közeli strandon majd lehet találkozni láncbikinivel?
Ritók-Filip Áron: 22 kiló a bikini, tehát hogy annyira nem kényelmes.
Lobó-Szalóky Lázár: Viszont jól néz ki.
– Van itt még zebra, van gyönyörű smink. Ezek mit jelképeznek?
Ritók-Filip Áron: Igazából az álomból felébredő Kriszta meglát egy épületet, amelynek nincsenek falai, csak egy ajtaja. Oda betéved, és már egy másik ruhában jön ki, egy bodyban lényegében. Közben besötétedik, találkozik egy zebrával, ami csak megjelenik az álmában. Az álmunkban elég sok minden olyan dolog szokott történni, ami teljesen szürreális. Ez is abszolút az, hogy találkozik egy zebrafejű férfival, és megpróbál hozzá közeledni, majd a bodyján egy oroszlán elijeszti a zebrát, a zebrafejű fiút. Nem nagyon lehet kapni műanyag zebrafejet konkrétan Európában, ezért egy unikornisfejet kellett átalakítani.
– Mert azt lehet kapni. Mert unikornis az van?
Ritók-Filip Áron: Teljesen indokolatlan, de lehet kapni.
Lobó-Szalóky Lázár: Ha valaki azt szeretne videoklipből, akkor ajánljuk, mert könnyebben megoldható, mint a zebrafej.
– Még mi az, amit szeretetek volna megmutatni?
Lobó-Szalóky Lázár: A dalnak az üzenete az, hogy a világban rengeteg olyan dolog történik velünk, ami belesüpped a hétköznapok unalmába, szürkeségébe, legyen az munkahelyi probléma, összeveszés a barátnővel, baráttal, vagy bárkivel. Egy zenekarnak kellenek olyan dalok, főleg nyáron, ami azt akarja a közönségnek sugallni, hogy azért carpe diem. Hogy éljünk a mának. Tényleg annyi minden történik velünk, és folyamatosan rohanunk a hétköznapokban, hétvégén pedig felkészülünk a hétköznapokra, tehát hogy semmi ideje nincs az embernek pihenni és megélni a mindennapi világ szépségeit.
Ritók-Filip Áron: Akár csak egy álom is elég.
Lobó-Szalóky Lázár: Így van, hogy egy álom is elég.
Ritók-Filip Áron: Említettem az elején, hogy próbáltuk az ellentétet megvalósítani a videoklipben, és pont az ellentét a végeredmény: hogy csak egy álom az egész történet, és nem ébred fel benne a hölgy. Csak belesimul a végképünk, hogy csak mosolyog, és örül, hogy ez történik vele.
– A harmadik nagylemeznek az alap vonalvezetése egyébként, ez a videoklip?
Lobó-Szalóky Lázár: Igen. Mikor a múzsát megírtuk, még azt gondoltuk, hogy most elfogyott egy csomó ötlet, mert a múzsa az egy koncertlemez lett, és ezek után azért egy olyan terméket létrehozni, ami mindenféleképpen ezen is túlmutat, sokkal nehezebb volt. Most ez az új lemezünk, ami arról szól, hogy feljutsz arra a bizonyos csúcsra, ahová már régóta vágysz, és levágod a zászlódat, hogy na, megjöttél, és itt vagy. Ennél a lemeznél pont erre az életérzésre próbálnak a dalok is reflektálni. A könnyed dalok, mint a Pasztellkék, vagy az Akarom című, ami egy másik, remélhetőleg videoklipes dal lesz, az pont az életnek ezt az élj a mának érzését közvetíti. Bármennyire klisésen hangzik, igazából mindannyian erre vágyunk, hogy tudjunk egy kicsit lazítani, szórakozni, jól érezni magunkat. Vannak a lemezen egészen mély töltetű dalok, például a Felnőttél már című, amelyiknél szintén gondolkozunk videoklipben. Vagy pont a címadó dal, a Kitűzöm a zászlót, ami egy abszolút motivációs dal, a Felnőttél már dal az keresztapukám elvesztéséről szól. Tehát az új lemeznek lesz egy ilyen érdekes kettőssége, hogy váltogatni fogják egymást az egészen könnyed táncolós dalok, és az egészen mély lélektani szövegekkel operáló zeneszámok. Ez lehet, hogy egyébként azért is van, mert telik az idő, én is közel harmincéves vagyok már. Nem vagyok biztos benne, hogy egy gördeszka hátán, egy háromnegyedes nadrágban, baseball sapkában olyan menőn néznék ki, mint mondjuk tizenkét évvel ezelőtt. Kell, hogy érjen a zenekar, és ez mindig új közönséget fog hozni.
– Mikorra tervezitek egyébként ennek a megjelentetését? Fesztiválszezon van, koncertek, ilyenkor mit tudtok csinálni, hajtjátok, hogy minél hamarabb kész legyen?
Lobó-Szalóky Lázár: Sietni nem sietünk vele, de a koncerteken már játszunk az új lemezről is dalokat. Hajtani nem szoktuk, viszont folyamatos 0-24 órás, naprakész készültsége kell legyen minden tagnak. Én tipikusan az a frontember vagyok, aki hogyha van egy ötlete, akkor visít a többieknek, hogy na akkor azonnal próbaterem és gyúrjuk. És akkor két napon belül stúdió.
Lobó-Szalóky Lázár: Tehát én nem szeretem azt, amikor hónapokig ül egy előadó egy dalon, és akkor azt mondja, jó, innen vegyünk ki egy sort. Szerintem a zenének érzelmeket kell sugároznia. Hogyha valamit mondjuk a Ritával, vagy Zsoltival megírunk szerda este közel készre, akkor azon inkább már a stúdióban kozmetikázzunk hangszerelésben, hogy minél tökéletesebben ki tudjuk fejteni, minthogy átírjuk tizenhatszor a dalszöveget, és a végén már az eredeti érzelemvilágtól olyan messze legyünk, mint Makó Jeruzsálemtől. Mi mindig kicsit emocionális zenészek leszünk, és ezt jó iránynak látom.
