Csabai életképek: Mi történt az Evangélikus Gimnáziumban 100 évvel ezelőtt?

2022. január 8. 16:08 | Ugrai Gábor

A „BÉKÉSCSABAI ÁG.H.EV. RUDOLF-FŐGIMNÁZIUM” (a mai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium) minden évben közéttette az intézmény életéről szóló értesítőket, melyekből megismerhetjük a 100 évvel ezelőtti iskolai életet.

A Dr. Rell Lajos igazgató által közzétett kiadványból kiderül, hogy Pataki Sámuel tanár, visszatérve az orosz hadifogságból, februárban újra felvehette a munkát. A „teljessé vált tanári kar munkája azonban nem folyhatott akadály nélkül”, hiszen Székely Vilmos és Király László pedagógusok súlyos betegségük miatt nem taníthattak. Az iskolai ünnepségek sem maradhattak el, március 15-én és a cserkészavató alkalmával is összegyűlt a gimnázium, hogy meghallgassa a tanulók és tanárok által összeállított műsort.

Gondot okozott az iskola épületének fűtése a téli hónapokban. Nigrinyi Jánosnak, a villamos művek igazgatójának a segítsége kellett ahhoz, hogy minden osztály külön teremben tudjon tanulni. A majd fél évig tartó spanyolnátha is „igen szaporította a megbetegedések számát”, és a beszámoló szerint majd minden tanuló átesett rajta. Az igazgató büszkén írhatta le, hogy Csabán a gimnázium volt az egyetlen iskola, melynek a járvány miatt nem kellett bezárnia. Sajnos a lakhatási nehézségek is gondot okoztak, ezért két tanár is az iskolában lakott, ami miatt három helyiséget kellett az iskolának átengednie számukra.

Az 1922-es év egyik kiemelkedő eseménye volt a Gyóni Géza-emléktábla elhelyezése a gimnázium falára. Az iskola volt tanulójáról egy több napos ünnepségsorozat keretében emlékeztek meg; a ma is látható tábla leleplezése október 22-én történt. Itt a gimnázium igazgatója és Dedinszky Gyula, VIII. osztályos tanuló „vették át az emléktáblát”. Az iskola nagy gondot fordított arra, hogy a gimnázium tanulóinak hazafias nevelése ne szenvedjen hiányt. Ennek érdekében az iskolai ünnepségen, az önképzőkörben és a tanítás folyamán is ápolták a diákok „szivében a fajszeretetet s az irredentizmust”.

A gyerekek megatartásával nem volt nagyobb gond 1922-ben, bár ekkor is előfordultak olyan tanulók, akiket rossz magatartásuk miatt nem igazán akartak felvenni.

Kiemelkedő jelentőséggel bírt a gimnáziumban az újonnan megalakult cserkészcsapatának működése. Vidovszky Kálmán vezetésével szombatonként tartották az összejöveteleket, ahol „a szolgálati megbeszéléseken kívül előadások, szavalatok, zene is szerepeltek műsoron”. A tagok mentőtanfolyamon és „telefon-tanfolyamon” is részt vehettek az év során.

További programok »

FEL