Csabai diákok tekinthették meg a DAREH telephelyén folyó munkát

2022. június 8. 15:55 | Szabó Judit

Tanulmányi kirándulást szerveztek középiskolás diákoknak a DAREH Bázis Nonprofit Zrt. telephelyére szerda délelőtt, Békéscsabán.

Erre az útra a diákok önmaguktól jelentkeztek, a diákpolgármester kezdeményezte, még a Garabonciás napokon. A diákok a Kolbusszal indultak útnak a Szent István térről. A telephelyen először Bondár Lajos, a társaság ügyvezetője adott elméleti áttekintést, ezt követte a gyakorlati rész, melyet Csiaki Tamás, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának vezetője tartott. 

 

Fotó: behir.hu

 

A város alpolgármestere elmondta, hogy a tapasztalat alapján a gyerekeket érdekli a zöld környezet és a hulladékgazdálkodás.

– Nagy öröm, hogy a gyerekeket ez a téma sokkal jobban érdekli, mint azt gondoltuk. Ilyen tekintetben sok javaslattal éltek, sok minden érdekelte őket – fogalmazott Nagy Ferenc. 

A diákok már kedden is meglátogatták a telephelyet. A diákok a város szinte minden iskolájából érkeztek. A Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium egyik tanulója elmondta, hogy izgalmasan telt a napjuk.

– Az egyik tanárunk segítségével érkeztünk ide, érdekes a telephely és a bemutató – fogalmazott Simon Fruzsina. Hozzátette, hogy társaival próbálnak odafigyelni a környezettudatosságra, a szemetet sem dobják el az utcán.

 

Fotó: behir.hu

 

A két nap alatt közel ötven diák nyert betekintést a válogatóműben folyó munkálatokba. A Dareh Bázis Nonprofit Zrt. szeretné a továbbiakban is biztosítani a hasonló bemutatókat.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL