Ismét várják a diákokat a bíróságok az Igazságszolgáltatás Európai Napja kapcsán

2023. október 9. 19:45 | behir.hu

A Békés vármegyei bíróságokon 2023. október 24. és 27. napjai között az Igazságszolgáltatás Európai Napja alkalmából épületlátogatáson, vetélkedőkön, jogi ismeretterjesztő előadásokon és perszimuláción is részt vehetnek az érdeklődő csoportok.

2023. október 24. és 27. napjai között a Békés vármegyei bíróságokon újra alkalom nyílik arra, hogy az „Igazságszolgáltatás Európai Napja” keretében az állampolgárok jobban megismerjék az igazságszolgáltatás és a bíróságok működését, illetve a jogaik érvényesítésének lehetőségeit. A törvényszék a társadalmi szerepvállalás jegyében kiemelten fontosnak tartja, hogy a diákok hiteles és közérthető tájékoztatást kapjanak jogi témákban.

– A Gyulai Törvényszék és a Gyulai Járásbíróság 2023. október 26. napján az idei évben is együtt rendezi meg az „Igazságszolgáltatás Európai Napját” a Gyula, Béke sgt. 38. szám alatt található épületében. A résztvevők körbejárhatják a törvényszék épületét, megismerhetik a történetét, és előadást hallhatnak a bírósági szervezetről, a bíróság munkájáról, az ítélkezésről, annak területeiről, továbbá válaszokat kaphatnak az esetlegesen felmerülő kérdéseikre. Fakultatív programként választhatják a csoportok a távmeghallgató rendszer megismerését, jogi activity játékban, illetve perszimuláción vehetnek részt.

– A Battonyai Járásbíróságon 2023. október 27-én az érdeklődők jogismereti előadáson és interaktív programokon keresztül ismerkedhetnek meg a bíráskodással, továbbá bűnmegelőzési előadás keretében az internetes bűncselekmények veszélyeire hívják fel a diákok figyelmét.

– A Békési Járásbíróságon 2023. október 25. napján a látogatók egy jogtudatosságot erősítő előadás meghallgatását követően perszimuláción vehetnek részt.

– A Békéscsabai Járásbíróságon 2023. október 24. napján tartandó rendezvény keretein belül körbevezetés, perszimuláció, illetve jogismereti előadás várja az iskolásokat. 

– Az Orosházi Járásbíróságon 2023. október 27. napján a látogatók betekintést nyerhetnek a bíróvá válás folyamatába és a tárgyalótermi szokásokba, valamint jogismereti előadáson (ezen belül internetes zaklatás, kommentelés, megosztás, és drogprevenciós témákban), perszimuláción, kvízjátékon keresztül ismerkedhetnek meg jobban az igazságszolgáltatás rendszerével.

– A Szarvasi Járásbíróságon 2023. október 25. napján lehetőség nyílik jogismereti előadás meghallgatására az alábbi témakörökben: a bírósági szervezetrendszer bemutatása, a bíróvá válás folyamata, a bíróságok feladatai, valamint a bírósági eljárások fontosabb szabályai, a fiatalkorúakkal szembeni büntető- és szabálysértési eljárások, a fiatalkorúak sérelmére elkövetett leggyakoribb bűncselekmények, az internetes zaklatás veszélyei, az áldozattá válás lehetséges elkerülése, valamint diákok a munka világában.

– A Szeghalmi Járásbíróságon 2023. október 24. és október 27. napja között előre egyeztetett időpontban a bíróság történetét és szervezetét bemutató előadáson és igény esetén perszimuláción vehetnek részt az érdeklődők.

A nyílt napok alkalmából 2023. október 24-én a Gyulai Törvényszék Cégbírósága is várja a látogatókat. Az esemény zavartalan lebonyolítása érdekében valamennyi bíróság esetén szükséges és célszerű az érintett bíróságon előzetesen érdeklődni, jelezni a részvételi szándékot.

Forrás: Gyulai Törvényszék

További programok »

FEL