Csabai az ország legszebb balkonja, gyomai a legszínesebb kertje

2021. szeptember 16. 06:19 | Vári Bianka

Idén is díjazta a Magyar Turisztikai Ügynökség az ország legszebb kertjeit és balkonjait. A megmérettetésen ebben az évben két Békés megyei nevező is szép eredményt ért el. Rózsáné Szakálos Ildikó gyomaendrődi lakos a legszínesebb növénykavalkád tematikus díját, míg a békéscsabai Kovács Marianna a legszebb balkon közönségdíját vihette haza.

A Virágos balkonok, virágos kertek versenyen több mint ötszáz hobbikertész vett részt. Mindkét kategóriában 9-9 díjat ítélt oda a szakmai zsűri, a győztesek pedig értékes kertészeti utalványokat kaptak – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség weboldalán. A versenynek két megyei díjazottját kérdeztük az elért eredményükről.

A békéscsabai Kovács Marianna balkonja közönségdíjas lett. Marianna már kisgyermekként megismerkedett a növényekkel, hiszen sok időt töltött nagyszülei tanyáján, de a szülei példáján keresztül is látta a növények gondozását, szeretetét.

– Ez nálunk mondhatni, családi szokás. Nagyszüleimnél láttam először, de például szüleimnél is rengeteg a virág jelen pillanatban is, így számomra természetes, hogy szeretem a virágokat – fogalmazott.

A balkonon körülbelül 80-100 tő muskátli díszeleg, melyeket nagyrészt a tavalyi nyereményéből vásárolt Marianna, hiszen akkor is az ő kis „oázisa” nyerte el a közönség tetszését.

– Más virágokkal, különlegességekkel is többször próbálkoztam már, de nekem a muskátli a kedvenc, ehhez értek igazán. Valamint tavaly a szakmai zsűri is ellátott néhány hasznos tanáccsal, amelyeket igyekeztem megfogadni - mondta a díjazott.

A másik megyei nyertes a gyomaendrődi Rózsáné Szakálos Ildikó a legszínesebb növénykavalkád tematikus díjat érdemelte ki. Mint mondta, neki a kert megnyugvás; mind a vele való munkával eltöltött idő,  mind a látványa.

– Nekem ez tulajdonképpen egy relaxáció. Sok nehézséget megéltem, kétszeres rákos beteg voltam, és most is műtétre várok, de a kert segít kikapcsolódni, eltereli a figyelmem, megnyugtat – mondta a nyertes.

Elsősorban évelő növények, de egynyáriak is színesítik a kertet, legalább 150 faj megtalálható benne. Az eredmény mégis meglepetésként érte a tulajdonost.

– Tavaly is indultam, és igazából még a közönségszavazásra sem kerültek be a képeim. Idén azonban szerencsém volt, hiszen a pont a virágzási időszakban tudtam fotózni. Így valóban egy színes kavalkád lett belőle.

Ildikó egyébként a kertészkedés mellett egy másik hobbit is magas fokon űz, csipkét horgol. A betegsége mellett, autodidakta módon tanulta meg a horgolást is, és bár díjat nem sikerült még elnyernie a munkáival, azokat már többször kiállították.

– A szentendrei skanzen Erdélyi kiállító szobájába készültek 1935-ből fellelt rececsipke függönyökből reprodukciós, új csipkefüggönyök, de több külföldi országba is készült már munkám – mondta.

Hozzátette: jól kiegészíti egymást a kertészkedés és a kézimunka, mert a fizikai munka után jó leülni és az agyat tornáztatni a test helyett.

Galéria

További programok »

FEL