Békéscsabai balkon lett a közönségdíjas az országos versenyen

2020. augusztus 14. 15:38 | Gyemendi Réka

Kovács Marianna erkélye lett a szavazók kedvence a Virágos Magyarország versenyen. A szakmai zsűri kiválasztotta a „Virágos balkonok, virágos kertek” verseny győzteseit. A legszebb kertek, illetve legszebb balkonok kategóriákba összesen csak nem 2500-an pályáztak: a legtöbb nevezés Pest megyéből, valamint a fővárosból, illetve Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett.

A győztesek kihirdetésével véget ért az idei Virágos Magyarország verseny, amelyet rendhagyó módon a települések helyett a lakosság számára hirdetett meg a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A „Virágos balkonok, virágos kertek” kiírás országszerte hatalmas népszerűségnek örvendett. Mindkét kategóriában az összes megyéből érkezett pályázat, a legszebb kertek kategóriában Pest megye, Budapest, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megye volt a legaktívabb, míg a legszebb balkonok kategóriában a fővárost Pest és Győr-Moson-Sopron megye követte a nevezők számában.

A három legszebb előkert, illetve legszebb balkonkert mellett díjazták például a legszínesebb növénykavalkádot, a legkisebb vagy a legharmonikusabb balkonkertet, a legromantikusabb előkertet, a leginkább fenntartható megoldásokat, de egy-egy Bálint Gazda emlékdíjat is odaítéltek Magyarország kertésze, a verseny egykori zsűritagja tiszteletére.

A balkonkertek esetében – bár még mindig a klasszikus egynyáriaké a főszerep – a zsűri szerint örömteli, hogy egyre többen alkalmaznak fűszernövényeket és évelőket is. A szakemberek szerint a pályaművek bebizonyították, hogy a legkisebb helyen is lehet harmonikus és használható kerti teret kialakítani. A balkonkertészkedők találékonyságát mutatja, hogy szinte bármit lehet ültetőedénynek használni, és nincsen olyan tárgy, ami ne válhatna kerti dísszé egy kreatív kompozícióban. Jellemzőek a bátor színkombinációk is, amelyek vidám színfoltot adnak az épített környezetben – olvasható a verseny hivatalos honlapján.

 

Galéria

 

A befutók között volt a békéscsabai Kovács Marianna, akinek balkonja a közönségszavazáson győzött. Mint mondta, kívül legalább húsz, belül körülbelül hatvan-hetven tő virágot nevel, a növények iránti szeretete pedig az édesanyjától és nagymamájától származik. Azt is elárulta: egyáltalán nem számított rá, hogy bejut a versenybe. 

– Nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Igazából engem a békéscsabai lakosok juttattak be a versenybe, mert két oldalon osztottam meg a szavazást. A balkonomról beküldött képem közel kétezer szavazatot kapott, ahogy láttam, mások képe alatt maximum négy-ötszáz szavazat volt – ismertette. Kovács Marianna hozzátette, hogy kapott negatív kritikát is, de végül mellé állt a lakosság. 

– Nekem a zöld szín a mániám, szerintem ez a szín megnyugtat mindenkit. Ebben az erkélyben a szívem-lelkem benne van, ezt láthatták a szavazók is. Ezt a balkont nem profi állította össze, mi dekoráljuk a családommal: a gyermekeimmel és párommal – fogalmazott.

További programok »

FEL