Csaba Baba 2025: Idén sem várja üres kézzel az újszülötteket az önkormányzat

2025. február 13. 18:15 | D. Nagy Bence

A békéscsabai önkormányzat a projekt 2015-ös indulása óta folyamatosan megújítja a Csaba Baba programot, melynek kedvezményezettjei természetesen a békéscsabai újszülöttek. Cikkünkből kiderül, ki és milyen feltétellel igényelheti meg a támogatást.

A tíz éve útjára indított önkormányzati program 2581 békéscsabai újszülött számára nyújtott életkezdési támogatást, összesen közel 111 millió forintból, melyet a város saját költségvetéséből biztosított.

A Csaba Baba progam egyik kedvezményezettje volt a 2023-ban született Bucsai Panka is (borítóképünkön). Az igénylésről természetesen nem ő, hanem édesanyja számolt be a behir.hu-nak.

– Könnyen lehetett igényelni, nem kellett sok helyen ügyet intéznünk. Nekünk akkor nagyon jól jött ez az összeg, úgyhogy most is azt javaslom, hogy akit érint, bátran igényelje – mondta el Bucsai Enikő. Hozzátette: a hamarosan megszülető második gyermekük esetében is élnek majd az önkormányzat által biztosított lehetőséggel.

Az életkezdési támogatás mértéke jelenleg gyermekenként 60 ezer forint, melyet évente több száz békéscsabai család igényelhet.

– 2024-ben összesen 141 békéscsabai gyermek részesült támogatásban, ez nagyságrendileg 7 millió 700 ezer forintnak felel meg. Az önkormányzat számára – a családok anyagi támogatása mellett – azért is fontos ez a program, mert reményeink szerint erősíti a gyermekvállalási kedvet, és nem utolsósorban a békéscsabai identitást – fogalmazott Bálint József alpolgármester.

 

Bálint József (Fotó: behir.hu)

 

Tudnivalók az igényléshez:

A támogatást a gyermek születésétől számított 6 hónapon belül lehet igényelni a polgármesteri hivatal szociálpolitikai osztályán.

Támogatásban részesülhet az az újszülött:

– akinek a családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg – jelenlegi szabály szerint – a 285 000-Ft-ot, és

– akinek szülei közül legalább az egyik:  a gyermeke születésekor és azt megelőzően legalább három éve folyamatosan Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik,

– a gyermeket a saját háztartásában neveli és

– életvitelszerűen a gyermekkel együtt Békéscsaba Megyei Jogú Városban él.

Az igényléssel és a kérelem benyújtásával kapcsolatosan bővebb információ az önkormányzat honlapján olvasható.

További programok »

Itthon

A forradalom és szabadságharc előestéjén emlékezett a békéscsabai MSZP

A Magyar Szocialista Párt Békéscsabai Szervezete hagyományaihoz híven március 14-én, a forradalom előestéjén gyertyagyújtással emlékezett a márciusi ifjakra, akik kiálltak az elnyomás ellen és a forradalom kiemelkedő alakjaivá és vezéreivé nőtték ki magukat. Az alábbiakban az MSZP békéscsabai szervezetének közleményét változtatás nélkül adjuk közre.
2025. március 15. 16:26
FEL