Csaba tulajdonképpen gazdagon vízjárta, Ádám Gusztáv megállapítása szerint mocsaras helyen keletkezett. A nagy folyószabályozásokig ez is befolyásolta, hogy mikor mennyire megközelíthető a település, bár a mocsárlecsapolások a helyzeten sokan javítottak.
Az építkezésekre azonban ez a tény továbbra is rányomta bélyegét, az evangélikus nagytemplomot „vastag tölgyfa cövekek” tartották a helyén, amint Haan Lajos történetíró írta. A városi bérház (Szent István tér 10.) egy része alatt pedig mély az alapozás, és ez alatt még 6 m cölöpözés van „a rossz talaj miatt”, Ádám városi főmérnök leírása szerint.
Az 1850-es években jobbára földutak léteztek kül- és belterületen, amelyek rendkívül sok problémát okoztak. Munkácsy gyermekként ennek elszenvedője volt, amikor Csabára érkezett nagybátyjával, kocsijuk a városhatárban megfeneklett a sárban.
Az út nyomvonalát – annak két oldalán – szabályos távolságokba leütött karók jelezték. Egy évtizeddel később a külterületen húzódó utak egy részére vastagon homokot szórtak, ezt követően pedig egy részüket tömörített kőzúzalékkal (makadám) fedték.
1870-ben a Békés című lap hasábjain azonban még mindig arról panaszkodott a cikk szerzője, hogy a Vasút utcán (ma: Andrássy út), a város legfrekventáltabb helyén, a vasútállomás és a szálloda között a nagy sár miatt olykor lehetetlen a közlekedés.
1873-ra szilárd burkolattal látták el az utat, s ez lett a város első kövezett utcája. Habár ez a szintén makadám technológiával készült út annyira nem bizonyult tartósnak (nem gőzhengerelték a lefektetéskor, valamint nem tartották karban), hogy nem sokra rá az alapkövekig lekopott a felső rétege. 1884-ben újra kellett az egészet kövezni. Nem sokkal később a Munkácsy utcát is lekövezték, de azon meg olyan sok és nagy kátyú keletkezett, hogy 72 kocsi föld kellett azok betömésére Ádám Gusztáv főmérnök szerint.
1871-ből írta a Békés című lap, hogy a csabai heti vásáron „a feneketlen utak miatt csaknem semmi behozatal sem volt…”. Megoldást csak a tégla és a macskakő burkolat hozott, de arra még évtizedeket kellett várni.
Szalay Ágnes
