COVID-19: Hónapokig tarthat, míg a tüdő egészsége helyreáll

2020. november 29. 15:46 | behir.hu

A koronavírus-fertőzésen átesett betegek közül többen elhúzódó panaszokról számolnak be. A szaglás elvesztése, a fejfájás és fáradtságérzet mellett sokaknál tartósan fennáll a nehézlégzés, légszomj és köhögés is. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont főorvosa elmondta, hogy mit javasol ilyen esetben.

Attól függetlenül, hogy enyhe, vagy súlyosabb tüneteket okoz valakinél a koronavírus-fertőzés, sok betegnél elhúzódó panaszok jelentkeznek a felépülést követően. Sokan még a fertőzés lezajlása utáni hetekben is erős fáradtságérzetre panaszkodnak, erőtlennek érzik magukat. Jellegzetes tünet a szaglás- és ízérzékelés elvesztése is, mely akár napokkal a pozitív teszt előtt is kialakulhat, és a tünetek elmúlását követően még hetekig megmaradhat. Gyakori panasz a légúti tünetek hosszadalmas gyógyulása, a betegeknél sokáig megmaradhat a légszomj és a köhögés is.

Az EClinical Medicine folyóiratban közölt kutatásban 55, COVID-19 fertőzésből felépült páciens vizsgálata alapján megállapították, hogy a fertőzés még akár hónapokkal később is hatással lehet a tüdő működésére. Az elhúzódó panaszok attól függetlenül jelentkeztek a 48 éves átlagéletkorú betegeknél, hogy a koronavírus-fertőzés súlyosabb, vagy enyhébb tüneteket okozott náluk. Mindannyiukat ellátták kórházban, a fertőzés lezajlása négy betegnél volt súlyos, de gépi lélegeztetésre egyikőjüknél sem volt szükség. A kezelés során oxigént 14 beteg kapott.

A kórházból való hazatérésüket követően három hónappal később mindannyian visszatérhettek a munkába, ám néhány tünet továbbra is jelen volt az életükben. Gyomor-és bélrendszeri problémák, fejfájás és fáradtság mellett légszomjra és köhögésre panaszkodtak. A koronavírus-fertőzés után 3 hónappal később készült mellkas CT lelet a résztvevők 70 százalékánál mutatott eltérést. Négyből egy személynél pedig a légzésfunkciós értékek is romlottak. Néhány páciens esetében egyéb betegség – diabétesz vagy magas vérnyomás – is fennáll, de tüdőbetegsége egyikőjüknek sem volt a fertőzést megelőzően. A károsodás tehát egyértelműen a koronavírus-fertőzés következménye.

Megjelenése óta egyre többet tudunk a koronavírus-fertőzésről. Habár a súlyos lefolyású betegség rizikója valóban a krónikus betegek és az idősek esetében magasabb, ma már az is látszik, hogy a fertőzés a fiatalabb, egészséges szervezetet is megviselheti, hosszú lefolyású tüneteket és szövődményeket okozva – magyarázza dr. Potecz Györgyi. Fontos, hogy mindenki, aki a fertőzésen átesett, akár enyhe tünetekkel is, csak fokozatosan térjen vissza a korábbi életritmusához, különösen a sportoláshoz.

A fertőzés lezajlását követően szükség lehet tüdőgyógyászati kivizsgálásra, mely elsősorban az alábbi esetekben indokolt:

- ha a betegség tüdőgyulladást okozott, a lezajlását követő 6-12 hétben komplex kivizsgálás javasolt.

- ha a páciens enyhébb tünetekkel esett át a fertőzésen, de elhúzódó panaszai - krónikus fáradtság, nehézlégzés, köhögés, mellkasi fájdalom, esetleg véres köpet – vannak, szintén javasolt szakorvosi vizsgálaton részt vennie.

A kivizsgálás része lehet többek közt tüdő röntgen, mellkas CT, légzésfunkció, terhelési oxigén szaturáció méréssel és laborvizsgálatok is. A szükséges vizsgálatok mindig egyénre szabottan történnek, az orvos határozza meg a beteg állapota, tünetei és egyéb betegségei alapján. Az eredmények birtokában az esetleges elváltozásokat felismerni és kezelni lehet, a panaszok súlyosbodását meg lehet előzni, jobb életminőséget lehet elérni.

 

Forrás: tudokozpont.hu

 

További programok »

Itthon

Megtalálták Nyúl Pétert, avagy húsvéti nyusziforgatag a Pajtában

Egy felejthetetlen program zajlott nagypénteken, a mondhatni a márciust meghazudtoló, április végi időjárásban a Csabai Rendezvénypajtában. Izgalmas kis szigetek várták a családokat – többek között tojásfadíszítés, tappancs nyomkövetés, a Grafitpor alkotóműhely segítségével a kisművészek kreatívkodhattak és természetesen az ugarbugra nyuszigyerekeket pedig várta az összes ünnepről elmaradhatatlan ugrálóvár is.
15:01
FEL