Civil szervezetek gyúrtak kolbászt Jaminában

2020. március 8. 11:25 | Gyemendi Réka

Helyi civil szervezetek gyúrtak kolbászt szombaton a Jaminai Közösségi Házban. A megmérettetésre 8 civil szervezet 12 csapata nevezett be.

A résztvevők a vetélkedés mellett egy jó hangulatú napot töltöttek el és közösen fogyasztották el az elkészített ételeket. A délután folyamán a jaminai Táncos torna csoport és a Sztrapce citerazenekar műsora is szórakoztatta a csapatokat és az érdeklődőket.

Opauszki Zoltán tanácskok kiemelte: a rendezvény erősíti a jaminai közösségek összetartó erejét, kapcsolatát és identitását. 

Opauszki Zoltán zsűriként volt jelen az eseményen és elmondta: a bírálásnál fontos szempont volt a kolbászok kinézete, az ízharmónia, az, hogy a csapatok hogyan alakítják ki környezetüket és az asztalokat. Előny volt az egységes öltözet valamint az, hogy hogy sikerül a rövid bemutatkozás, amelyre minden csapat lehetőséget kapott.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő a Stark Adolf Kertbarát Kör csapattagjaként vett részt az eseményen. Elmondta, hogy Jaminában ilyen típusú kolbászgyúró versenyt még nem tartottak, amiből remélhetőleg hagyomány lesz. Célja, hogy közelebb hozza egymáshoz azokat a szervezeteket, amelyek a közösségi hát tagjai, továbbá, hogy a jövőben utcaközösségek is részt vehessenek a hangulatos eseményen. 

 

Galéria

 

 

A Jaminai Civil Kobászgyúró Verseny eredménye:

1. helyezett: Jaminai Szlovák Klub
2. helyezett: Jóga Klub
3. helyezett: Sztrapce citerazenekar
4. helyezettek: Békéscsabai Gazda Nyugdíjas Egyesület, Táncos torna csoport gyermekek; Táncos torna csoport felnőttek; Stark Adolf Kertbarát Kör I. csoportja; Stark Adolf Kertbarát Kör II. csoportja; Népi Díszítőművészeti Kör Rózsaszín Malackák csoportja; Népi Díszítőművészeti Kör Arany Malackák csoportja; Népi Díszítőművészeti Kör Narancssárga Malackákok csoportja; Békéscsabai Nagycsaládosok Egyesülete;

Legfiatalabb kolbászgyúró: Hamza Leila Eliza (9 hónapos);
Legidősebb kolbászgyúró: Knyihár András (85 éves);

Elismerés a legeredetibb megjelenésért: Népi Díszítőművészeti Kör;
Elismerés az egységes öltözékért: Stark Adolf Kertbarát Kör;
Elismerés a jó hangulat fokozásáért: Táncos torna csoport;
Különdíj: Békéscsabai Gazda Nyugdíjas Egyesület.

További programok »

Itthon

Sorsfordító titkok Mohácsról: jubileumot ünnepelt az Andrássy történészszalonja

Jubileumi alkalomhoz érkezett a TÖRIZZZ az Andrássyban! történész-polgári szalon: június 11-én immár 10. alkalommal látogatott el a gimnáziumba a szakma egy jeles képviselője. Ezúttal dr. Varga Szabolcs, a Mohács500 kutatócsoport tagja tartott rendhagyó, magával ragadó előadást az 1526-os csatáról és annak háttérkörülményeiről, majd a program délután a megyei könyvtárban egy kötetlen könyvbemutatóval és szakmai beszélgetéssel zárult.
18:08
FEL