Cirkusz misszió- lélegzetelállító egész estés produkció

A Fővárosi Nagycirkusz előadása a Cirkusz Misszió kikerült a négy fal közül. 

A Fővárosi Nagycirkusz előadása a Cirkusz Misszió kikerült a négy fal közül. Eddig csak Közép- Európa egyetlen Kőcirkuszában néhány nagy sátor alatt lehetett találkozni ezzel a különleges összművészeti ággal. Most azonban több helyszín mellett a Szarvasi Vízi Színpadon is láthatta a nagyérdemű publikum ezt a látványos különleges profi produkciót.

A Cirkusz Misszió produkcióját, az Atlantisz gyermekeit hatalmas érdeklődéssel várta a nagyközönség. Megállás nélkül csengett a telefon és jöttek az e-mailek. Több 10 ezer ember akarja megnézni a lélegzetelállító produkciót.
A művészeti ág megújítása is folyamatosan zajlik, amitől még élvezetesebb lett a cirkusz, szakítva néhány megszokott sémával. A misszió fő feladata pedig az, hogy még többen ismerjék meg a cirkusz világát a vidéki városokban.

– Bár nagyon sokan Békéscsabáról Békés megyéből megnézni az előadást, nagyon sokan kitűnő tanuló bizonyítványért járó kupont. És az ő családjaikkal is sokkal találkoztam Békés megyéből. Azt gondoltuk, hogy a Szarvasi Vízi Színházban ebből valamit be kell mutatni, úgyhogy ennek egy kivonatával eljöttünk. Misszió! Mire felépítünk egy új Cirkusz Művészeti Központot addigra meg kell értenünk az emberekkel, hogy a cirkusz művészet más mint amit eddig gondoltak róla. Ehhez pedig az kell, hogy lássanak olyan műsorszámokat, amelyek rendkívül mívesek, aminek a belső tartalma fontos, amelyeken el lehet gondolkodni. Valamilyen érzelmet, érzést kell közvetítenünk, ami utána gondolat szül a néző fejében. Lényeg a katarzis és az, hogy szülessen egy gondolat szerelemről, bizalomról, egymásra figyelésről vagy éppen a társasági életről, annak szépségéről. Ugyanúgy mint ahogy ez a színházban is megtörténik velünk. Ahogy egy-egy darab után sétálunk haza levonjuk a következtetéseket, ami kicsit megváltoztatja az életünket. A színház művészet mellett a cirkusz egy ugyanilyen művészeti ág. Ez lesz a megújítás egyik része- hangzott el Fekete Péter miniszteri biztostól a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójától. 

Tánc, zene, fények, hang, akrobatika és a színház. Ez a klasszikus és modern cirkusz összefésülése. Mindezt ötvözni és egyszerre a színpadra vinni összetett és abszolút profizmust megkívánó feladat.

A légtornászoknak, az artistáknak van talán a legnehezebb dolga, mert itt alacsonyabb a beltér így akár még az ugrásokon is korrigálni kell és ha feltámad a szél az is komoly gondot okozhat, főleg egy zsonglőr produkciójánál.

– Pici szélfuvallat is odébb viszi azokat a feldobott könnyű kalapokat vagy szivardobozokat, és akkor sokkal nehezebb lesz a produkciót teljesíteni. Zavarja még azért a légtornászokat, a kézen állókat. Minden apró mozzanat beleszól a mozgás dinamikájába- nyilatkozta Kristóf Krisztián zsonglőr, artista művész a Fővárosi Nagycirkusztól. 

De este semmi ilyen nem történt. Vagy ha mégis azt a profi gárda úgy oldotta meg, hogy a közönség semmit ne vegyen észre belőle. Demjén Natália például fejjel lefelé énekelt, hegedült, miközben egy légtornász produkciót adott elő. Sokkal összetettebb, sokkal bonyolultabb minden mint ezelőtt a cirkusz múltjában. Ettől tud érdekesebb lenni, ettől tud igazán megújulni a művészeti ág.

 

Megosztás:

Címke: ,